Március 26-án, csütörtökön elindul Eger Önkormányzatának több mint 600 millió Ft-os kerékpárút-fejlesztési programja. Az 500 milliós uniós támogatással megvalósuló beruházás elkészültével Eger belterületén teljes, több mint 10 km-es (e célra épített, illetve felfestett) városi kerékpárút-hálózaton tekerhetünk majd, s a megyeszékhelyet közvetlen bringaút köti össze Felsőtárkánnyal, s így a Bükkel.
A kivitelezés elsőként az Árva-köztől indul északi irányba, majd hamarosan Felnémeten is megkezdik a munkát, s a két építkezés párhuzamosan halad majd. A kerékpárút-hálózat megépítésének határideje 2015 novembere.
Mindez egy újabb idegenforgalmi szegmensben teheti vonzóvá Egert. A beruházás a maga turisztikai hasznossága mellett nagy előrelépést hoz azoknak, akik eddig is előszeretettel tekertek Egerben, s reményeink szerint kedvet csinál azoknak is, akik ezt még nem próbálták ki, széles körben népszerűvé teheti a kerékpáros életformát a városunkban.
AUTÓSOK, FIGYELEM: nem lehet parkolni az Árva-közben!
Minderről a parkolókat üzemeltető EVAT Zrt. több formában tájékoztatást nyújt a közlekedőknek. Kérjük az autósokat, hogy a Széchenyi utca – Árva-köz – Zalár utca közötti részen fokozottan figyelmesen és ne rutinból hajtsanak! Minden gépjárművezetőt jó szívvel buzdítunk a Katona téri parkolóház használatára, amely fedett, őrzött és a most megszűnő kültéri várakozóhelyeknél olcsóbb parkolási lehetőséget biztosít Eger belvárosában. Emellett a Markhot és Knézich utcákban, illetve a Tűzoltó téren kialakított közterületi várakozóhelyeken lehet a közelben parkolni.
És mi lesz a Lajosvárosba ígért úttal?
A tájékoztató végén az állt, hogy a napokban több részlet is küldenek majd még róla, de szerintünk az a szakasz is ugyanúgy megépül. Csak nem ott kezdik a munkát
Úgy legyen!
Egyelőre annak is örülnék, ha a lajosvárosi Mátyáskirály út végre 2x 2 sávos lenne. A reggeli csúcsban, a belváros felé nem is lehetett kikanyarodni. Valószínű, hogy szintbe emelik a csatorna lefolyókat és sajnos sorban haladva többet, így hosszú szakaszon egy sávra szűkül az út. Lassú a beton! :(
Vajon a felsővárosi térköves szakaszt le fogják cserélni aszfaltra?
valószínű nem ahogy azt árvizi kapu is eltűnt jó pár éve…illetve azon a szakaszon van pár buktató..szó szerint
Eger parkolohaz?! Nah az egy Jo vicc normal is Nagy autoval nem lehet fordulgatni , auto tores nelkul a parkolohazban
Kíváncsi vagyok, a Tűzoltó tér-Cifrakapu tér között hogy oldják meg, hol lesz a nyomvonal. Esetleg alagút? :D
Az Árva közi zúzott köves parkoló felszámolása örvendetes, remélhetőleg nemcsak az építkezés idejére tűnnek el onnan az autók.
Pár őrzött kerékpártárolót is létesíthetnének….