Skip to main content
Kereskedelem

Kulturális tér váltja az egykori Vörösrák éttermet

By 2015. március 23.One Comment

Biztosan többen észrevették már, hogy egy nagyobb nevű étterem húzta le a rolót nemrégen városunkban: a Kossuth Lajos utcai Vörösrák február 3-án adta vissza bérleményét az önkormányzatnak. A kiköltözés felszólításra történt, a háttérben a bérlemény tulajdonosi jogviszonyának megváltozása, és így jövőbéli funkcióváltása állt.

A tősgyökeres egriek által Helyőrségi (esetleg Tiszti) klubként ismert, természetben Kossuth Lajos utca 12. szám alatt elhelyezkedő épület korábban állami tulajdonban volt, ennek ingyenes önkormányzati tulajdonba adását még 2013-ban kezdeményezte Eger. A Kormány tavaly rá is bólintott az igényre, az ingatlanbecslő által 106,47 millió forint értékűre számított ház így Egerhez került. A tulajdonosi csere mellé egy kikötés is járt, mely szerint az ingatlant a város az alábbi, kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok ellátása céljából kapta:

  • kulturális szolgáltatás, kulturális örökség helyi védelme,
  • a helyi közművelődési tevékenység támogatása,
  • szociális, gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások,
  • lakás- és helyiséggazdálkodás,
  • sport és ifjúsági ügyek.

A megállapodásban az is szerepel, hogy az ingatlant kulturális, közművelődési, ifjúsági, szociális területen működő civil szervezetek elhelyezésére kell használni. A jövőbéli funkció miatt a Vörösrák étterem nem bérelhette tovább az épületet, a nagy múltú vendéglátóhely így bezárni kényszerült. Arról egyelőre nem tudunk, hogy máshol terveznék továbbvinni a vállalkozást.

Az önkormányzat, a város kulturális és művészeti kínálatát gazdagító, új közösségi színtérként tervezi az épület sorsát. A bérbeadás előtt még több kellemetlenséget is meg kell oldani, többek közt az épület rossz állapotával is kezdeni kell valamit. A sürgős beavatkozásokat vállalja az önkormányzat, az ingatlan tetejének, homlokzatának és gépészetének teljes felújítását azonban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) 2014-2020-as forrásaiból kívánják fedezni. Ezen program egyik kiemelt célja a Kossuth utca felújítása, amihez az egykori Helyőrségi klub épületét is hozzácsatolnák (a Bródy Sándor könyvtár épületével együtt egyébként, csak az most nem tartozik szorosan ide).

vorosrakemeletiterem

Új funkciót kap majd az étterem rendezvényterme (Forrás: Vörösrák étterem)

Ha megoldották az épület problémáit, a hasznosításra  civil szervezetek számára kiírt, zárt borítékos pályázatot hirdetnek majd. A nyertes 5 évre, közcélú adományként kaphatja meg tervek szerint az épület használati jogát, ergo nem kell majd bérleti díjat fizetnie érte. Meg kell viszont felelnie öt kitételnek, mégpedig:

1) A pályázónak az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (Civil tv.) alapján közhasznú jogállással kell rendelkeznie. Az ingatlan működtetése során keletkező bevételt csak közhasznú tevékenysége finanszírozása érdekében használhatja fel. A pályázó az ingatlan használatáról évente köteles az önkormányzat felé beszámolót benyújtani, ennek tartalmaznia kell a civil szervezet által az éves beszámolója mellé készített közhasznúsági mellékletet is.

2) Létre kell hoznia egy olyan közművelődési teret az épületben, amelyben:

  • az egrieknek, a város közvetlen térségének, az idelátogató vendégeknek, a legkülönbözőbb célcsoportoknak, korosztályoknak szervezhetők kulturális, közösségi programok,
  • helyet kaphatnak a város kulturális életét színesítő szervezetek,
  • kiállító terek alakulnak ki,
  • előadó-művészeti terek (zene-, tánc-, színházterem) működnek,
  • teret kapnak a kibontakozó tehetségek, gyakorlási, szereplési lehetőséget kapnak amatőr együttesek.

Előnyt jelent, ha az épület adta lehetőségek alapján olyan gasztronómiai kínálatot nyújt, amely a város egyéb (borgasztronómiai) hagyományaira épít.

3) Az ingatlan tulajdonba adásáról szóló megállapodásban kitételként szerepel, hogy az önkormányzatnak gondoskodnia kell a jelenleg oda bejegyzett honvédségi kötődésű civil szervezetek elhelyezéséről, és köteles működési feltételeiket térítésmentesen biztosítani. Ennek megfelelően a ház üzemeltetőjének vállalnia kell, hogy biztosítja a honvédségi kötődésű civil szervezetek működési feltételeit.

4) A tulajdonos önkormányzat számára a színházterem és a szükséges kiszolgálóhelyiségek ingyenes használatát lehetővé kell tennie, előzetes megállapodás alapján, legfeljebb évi 20 alkalommal.

5) Igény és lehetőség esetén biztosítania kell, hogy külön megállapodás alapján az éttermet köznevelési intézmények igénybe vehessék diákétkeztetés céljára.

Forrásként a március 26-i közgyűlés 19. napirendi pontjához nyúltunk, ez a linkre kattintva, tömörített változatban letölthető.

Szólj hozzá! One Comment

  • Tetszik, bár a tulajdonviszony változáson kívül, úgy néz ki, mint bármikor Szilveszterkor. Helyőrségi klub idején, akár pendliző előadókat is fogadtak, asztalok helyett széksorokkal. ;-) Persze a befolyó nem kevés adónkból több jut a felújításra, mint a szilveszteri, vagy éttermi bevételből. :)