Skip to main content
Szabadidő

Eger csücske is látszik az archív légifelvételeken

By 2015. március 5.2 hozzászólás

Létezik egy iszonyatosan jó weboldal az országban, fentről.hu a neve, és „a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) légifilmtárában található felvételek egy részéhez biztosít hozzáférést”. Indulásakor picit döcögött még, így nem igazán tudtunk megnézni rajta semmit, aztán emiatt gyorsan el is felejtettük. Most újra rátaláltunk, már stabilan fut, így nyilván az volt az első, hogy mint az őrült, görgettünk Egerre.

Városunkból sajnos csak egy kis cikkely került fel az oldalra, mindenesetre annak kell örülni, ami van, érdeklődőknek linkeljük is ezt a képet, mert ezt is érdekes lehet alaposan szemügyre venni. A légifelvétel 1974-ben készült és az ipari parkot, illetve a Kertész utca környékét láthatjuk rajta, szerencsére nagyon jó minőségben, így egészen közel lehet görgetni a házakhoz. Pár négyzetméterrel a Lajosváros is megjelenik a felvételen, érdekes visszanézni, hogy a földutak mellett mennyivel kevesebb ház állt akkor még a városrészben. De ugyanígy a mai állapotához képest az ipari parkunk is nyomasztóan üres volt még ebben az időben.

Azt nem tudjuk, hogy az oldal frissül-e, vagy ennyi felvétel marad látható, ha egyszer a Felsővárosról, vagy a belvárosról is kerülne fel hasonló, valószínűleg napokig le tudnánk kötni magunkat vele.

Szólj hozzá! 2 hozzászólás