Művészi portré őrzi az Agria Parkban Bódi Tamás emlékét

By 2015. január 8. Más tollából
closeEz a bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Éveken át elmaradhatatlan szereplője volt az Agria Park hétköznapjainak és ünnepnapjainak Bódi Tamás sakkmester, akit szinte minden délután meg lehetett találni a vásártér összetolt asztalainál, sakktáblák és elmélyülten sakkozó gyerekek és felnőttek között. A pláza elmaradhatatlan szereplője volt vidámságával, toleranciájával és a sakk és a logikai játékok iránti múlhatatlan lelkesedésével.

A tavalyi évben bekövetkezett, váratlan és hirtelen halála mindenkit letaglózott, aki ismerte őt – nemcsak azért, mert betegségének semmi jelét nem láttuk, de sokkal inkább azért, mert kedveltük, szerettük a gyerekek Tamás bácsiját, bámultuk a napról napra megújuló energiáját, a tanítványaival szemben tanúsított végtelen türelmét és szelídségét, a sakk iránti szenvedélyét és elkötelezettségét.

A sok munka meghozta gyümölcsét. Számtalan gyerek és ma már felnőtt ember életét tette gazdagabbá, tartalmasabbá. Tanítványai hazai és nemzetközi versenyeken is jó eredményeket értek el. Egerben, az Agria Parkban közösséget és iskolát teremtett. Nógrád megyében újjászervezte a sakkéletet és a versenyzést. Megvalósítás előtt állt nagy álma, hogy sakkozást taníthasson az Eszterházy Károly Főiskola matematika tanárainak. De jött a sors, és mattot adott neki. Élt: 44 évet.

Halála után még hetekig kerestük önkéntelenül is a szemünkkel, amikor átvágtunk a termen. Tapintható volt a hiánya – mintha kivágtak volna a világból egy Bódi Tamásnyi darabot. Pár napja azonban újra látjuk őt, mert portréja ott lóg a Parkban, kedvenc asztala fölött a falon, és újra néz ránk, szelíden, kedvesen, elgondolkodva, ahogy mindig is szokott.

  1. december 30-án az első Bódi Tamás sakk-emlékverseny díjkiosztója alkalmából került elhelyezésre az Agria Pláza közösségi termében Gyémánt László festőművész Bódi Tamásról készített portréja. A művész a családnak, pontosabban Bódi Tamás egyik nővérének, Ilonának készítette a poszthumusz portrét, látva a fájdalmát, amit ez a váratlan tragédia okozott. A család úgy döntött, hogy mivel Tamás életében az Agria Park az utóbbi években meghatározó szerepet játszott ezért ezt a festményt itt szeretnék bemutatni mindazoknak, akik személyesen kötődtek hozzá.

Kedves Tamás, örülünk, hogy ismerhettünk. Amíg élünk és emlékezünk, velünk maradsz…

Agria Park

IMG_0097 IMG_0109

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..