Skip to main content
Belvárosi rehabilitációKözlekedés

Beparkolják az új kerékpárút felhajtóját

By 2014. november 18.9 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Nem igazán megy a kerékpárutakhoz történő alkalmazkodás városunkban, a Deák Ferenc úti szakaszra is következetesen ráparkolnak a környék autósai, most ezt a gyakorlatot folytatják a belvárosi szakasz, kórház melletti felhajtójánál is páran. Ez ugye az a terület, ahol felér a felszínre a patak melletti út.

DSC_0011.JPG

A felhajtót általában sikerül olyan ügyesen beállnia egy-, vagy több autónak is, hogy a Tűzoltó tér felől érkezve szabályosan keresni kell, hogy hol lehet lemenni a patakhoz. A másik irányból közeledve már csak annyiból bosszantó a szituáció, hogy nem lehet lendületből feltekerni. A kialakult helyzet több sebből vérzik, a város részéről sikerült ugyanis egy autóparkolóba kivezetni a kerékpárutat, mely parkolóban ráadásul semmi nem tiltja az autósoknak, hogy elállják a felhajtót, ergo ők szabályosan állnak ott, ahol. Persze az érintett egy-két autós sem ártatlan azért, komoly nemtörődömség kell ugyanis ahhoz, hogy beparkoljunk egy kerékpárutat jelző tábla árnyékába – ilyen tábla ugyanis már elég jól láthatóan került ki a helyszínre. Az már csak hab a tortára, hogy egyébként pár méterre van innen a továbbra is 100 körüli üres hellyel üzemelő parkolóház, amit nem csak olcsóbb, de biztonságosabb is lenne használni. Míg ott 280 forint egy óra, a patakparton ugyanez 360 forint, és bár nem egy leányálom kanyarogni a szűk autórámpákat odabent, még úgy is kényelmesebb, mint a kavicsos parkolóban centizgetni a többi autót. Arról nem beszélve, hogy a karcolás veszélye is némiképp kisebb ott, ahol nem kerülgetik biciklisek az autónkat.

A helyzet megoldásával valószínűleg a már belengetett teljes kerékpárút-hálózat kiépítéséig kell várni, ekkor folytatják ugyanis a patak melletti szakaszt, mely beruházásban valamit kezdeni kell majd az érintett parkolóval is.

DSC_0012.JPG

A bicikliút egyébként mostanra már majdnem felvette a végleges formáját: világítást- és a veszélyesebb szakaszokon felfestést is kapott. Ami pozitívan kiemelendő, az a Gárdonyi téri lépcsősor rámpája: tök jó megoldás, hogy emelés nélkül feltolhatjuk a biciklit a térre. Negatívan a szomszédos Gerl Mátyás hidat lehetne kiemelni, ami alatt valahonnan mindmáig szivárog még a víz a kerékpárútra, és amivel látványosan nem akarnak mit kezdeni az építők.

Szólj hozzá! 9 hozzászólás

  • Herczog Zsombor (Facebook) szerint:

    Miért csodálkozunk ezen,mikor fizető parkolók vannak felfestve ,olyan területre,ahol a KRESZ szerint tilos megállni. Valamint kiszámolta már valaki,hogy a patakpart a centrum,a szúnyog-köz, a Markhot utca felén a parkolók megszüntetésével mennyivel kevesebb a parkoló a belvárosban? Ja igen és a vár tövét kihagytam….na meg a Főiskola oldalán a bérelt helyeket…

  • Herczog Zsombor (Facebook) szerint:

    Egy kérdésem lenne még: Ha annyira szeretnék,hogy használjuk a parkolóházat,akkor az északi részből érkezőket miért kényszerítik egy nagy kerülőre? Miért nem hajthatnak be a Széchenyi úton? Miért kell 3 kilométert autózni és közben 6 kilométerre való üzemanyagot a város levegőjébe puffogtatni,ahhoz hogy bejussanak a piacra?

  • Gzu szerint:

    A főiskola előtti parkolásról is írhatnátok! Miért engednek oda autókat? Akik aztán szabálytalanul a Kossuth utcán hajtanak ki… agyrém. Sétáló belváros, aha… A főiskolai építkezés ideje alatt lehetett azzal magyarázni a dolgot, hogy a melósok hadd parkoljanak ott. Mikor is lett vége az építkezésnek? Azóta is… Szégyen a Líceum és a Bazilika közt parkoló autókat látni, mikor az építkezés előtt pedig tilos volt ott megállni. Mindenkinek. :(
    Írjatok erről is!

  • Gzu szerint:

    A cikkhez:
    Ezt az ominózus parkolót meg szüntessék meg, és legalább egy bicikliútnyi sávot aszfaltozzanak le tisztességesen! Utálok arra tekerni, a kavicsokon, sajnálom a bringámat.
    Várost átszelő bicikliút, hiszem, ha látom.

    • Bálint szerint:

      Vagy, ha már ezt az okos vizibicikli utat kitalálták: elvezethetnék a felsővárosi bicajútig, akkor talán még értelme is lenne

  • F.Z. szerint:

    Érsek-kert, a szökőkút és a strand bejárata közti sétány? Az sem igazán parkoló, mégis gyakran látni ott egy csomó autót.

Hozzászólás írása

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

© Egrinapok.hu 2006