Skip to main content
Belvárosi rehabilitáció

Elkészült a Dobó utca is

By 2014. november 4.2 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

A helyzet a Dobó utcával is ugyanaz mint a múlt héten közzétett másik három belvárosi közterülettel: régen kész van már, de hivatalos átadó híján most jutottunk oda, hogy körbenézzünk rajta. Ide azért jutottunk el még a Bajcsy-Jókai-Zalár triótól is később, mert ezt este is meg akartuk nézni, egyszer arra járva láttuk ugyanis, hogy pofás kis lámpákat süllyesztettek az út szintjébe. Ezekben aztán kellően csalódtunk, de kezdjük a bemutatást a nappal tapasztaltakkal.

DSC_0002 (2)

A patak túloldalán lévő utcákhoz képest itt volt a legnagyobb a változás, eltűntek ugyanis a korábbi kockakövek. A fejlődést vegyes érzésekkel fogadtuk, egyrészt eddig megvolt azért a maga hangulata a szakasznak és a vár tőszomszédságában lehet, hogy meg lehetett volna próbálkozni ennek a régies hangulatnak a megtartásával. A tervezők valamiért nem így gondolták és a többi felújított köztérrel megegyező, modern díszburkolatot kapott a Dobó utca is. Amiért viszont örülünk a felújításnak, az a funkció betöltése – azt talán nem kell bizonygatni, hogy a felújítás előtti Dobó utca közel használhatatlan volt már, sok kő hiányzott, a meglévők közül még több mozgott, a kitöltő szurok is eltűnt az évek alatt, így városi használatra nem felelt már meg a terület. Most, a felújítás után már biciklivel/babakocsival/magassarkúval/bármivel is gond nélkül lehet arra közlekedni, de este sem kell már attól félni, hogy vajon megmozdul-e majd a lábunk alatt az egyik kő. Külön kiemelendő és jó, hogy egészen a Szúnyog-közig újraburkolták az utcát, ezzel kicsit nyitva a minaret és a leendő várfalsétány irányába. Nappal így rendben van az utca, pláne, ha optimisták vagyunk és bízunk benne, hogy ezer éven belül a szomszédos Hibay-Fazola közterekhez is hozzányúlnak majd, mert azok is igencsak igényelnek már egy alapos felújítást. A kisebb átmenő forgalmuk miatt ráadásul azokat már meg lehetne próbálni macskakővel újrarakni, hogy csempésszünk egy kis romantikát a hangulatos házak közé.

DSC_0004 (2)

A nappali változattal ellentétben az utca esti képével már nem tudtunk mit kezdeni, magát az alap elgondolást sem értjük ugyanis. Régen volt szó róla, hogy szeretnének minél több fényt a belvárosba, ez a főtéren sikerült is, a Városháza megvilágítása valami gyönyörű lett, de értjük persze, hogy ennek a fényáradatnak a megteremtése lakóházak esetében már nem annyira egyszerű dolog. Ki vágyna rá ugye, hogy reflektorfényben kelljen aludnia?! Valószínűleg pont ezért, a házak bejáratai kaptak megvilágítást – a gond azzal van, hogy nem mindenhol sikerült megtalálni a kaput. A fények szétszórása ugyanis rendszertelenül történt, több régi épület is kimaradt a sorból, kapott viszont megvilágítást egy kereszteződés, illetve az egyik újépítésű – hát, kicsit talán kevésbé esztétikus megjelenésű – ház. Hogy ezeken mit kell nézni, nem tudjuk, de tőlük zavaróbbak a már említett kihagyások. Ezt a fejlesztés ilyen formában talán nem kellett volna erőltetni, vagy hagyták volna ki az egészet a beruházásból, vagy akkor rakták volna végig következetesen az egész utcát lámpákkal.

Szólj hozzá! 2 hozzászólás

  • Várbazár hibájának az elkerülése —több átadás után sem működik — Mi van a képtárral a várban mi a sorsa ??????——A Kőműves Kelemen legendájában megverselt Déva várával verseng a budai Várkert bazár: ezt is hiába építik nap mint nap, nem tudja elnyerni végleges formáját. Jelenleg is folyik a munka az áprilisban, majd augusztusban is átadott, de még mindig nem kész komplexumon.

    Látogatásunkkor a helyszíni szemlét tartó műszaki szakértő a neoreneszánsz kerthez vezető sétány mellvédje alsó díszítésének vizesedésére kereste a magyarázatot a fejét csóválva és a követ rugdosva. Több darabon repedések láthatók, az aljukon pedig penészes, mohás réteg képződött. A sétány déli szárnyát ismét lezárták a közönség elől, teljes hosszában és szélességében feszítővassal felszedték a díszburkolatot, majd légkalapáccsal törték a vasbeton alapot. Ugyanezt tették egy hónappal korábban, akkor az északi szárnyon láttak újra munkához. Úgy tűnik, utólagos szigetelési munkákat végeznek és öntözőrendszert építenek az oda telepítendő növényeknek.

  • Zsolt szerint:

    Nekem tetszik az utca új kinézete. Én úgy gondolom, hogy elég jól sikerült ötvözni az oda illő kinézetet és a használhatóságot. Szerintem van így is régies hangulata, de ahogy az fentebb szerepel sokkal könnyebben járható gyalogosan. Arra viszont jó lett volna odafigyelni, hogy az utcában működő üzletek tulajdonosai, üzemeltetői tisztában legyenek azzal, hogy az egyik oldalon, a nagyobb és kisebb kövek találkozásánál található sáv nem dísz, hanem vakvezető sáv. Azt nem lehet elvárni, hogy mindenki felismerje, hogy mi az de szólhattak volna nekik, hogy itt ez lett kialakítva és mint ilyennek, szabadon kellene lennie. Egyik üzletnél a virágokat, egy másiknál a táblát teszik következetesen rá. Azért írom, hogy következetesen, mert többször jártam már arra és minden alkalommal úgy volt.
    Jogosan lehetne mondani, hogy ha ne másra várjunk, hanem akár én is szólhatnék. Ha úgy járok majd arra, hogy lesz időm, akkor meg is fogom próbálni megtalálni az adott üzletek vezetőit/illetékeseit.

Hozzászólás írása

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

© Egrinapok.hu 2006