Skip to main content
Belvárosi rehabilitáció

Elkészültek az új belvárosi közterületek

By 2014. október 28.2 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Már vagy egy hónapja kész vannak ugyan, de ez a hátránya, ha nincs egy hivatalos dátum megjelölve az átadásukra: mi most jutottunk oda, hogy lefotózzuk őket, úgyhogy nekünk most lettek kész. Konkrétan a Jókai-, a Bajcsy- és a Zalár utcákat néztük most meg, utóbbinak csak a forgalom elől elzárt részét.

DSC_4722

Túl sokat egyik felújításról sem lehet írni, gyakorlatilag semmi látványos nem történt, csak faltól-falig térkő váltotta fel a korábban faltól-falig tartó betont. A felszín alatt persze ezeken a helyeken is közműcserét hajtottak végre. Ami használatkor lesz szembetűnő, hogy egy szintbe hozták az egész felületet (vagyis a vízelvezetés miatt ezek is dőlnek kicsit befelé), de megszűnt a korábbi, az út szintje fölé emelt járda. Ez sokkal kényelmesebbé tette a sétálást, sokkal tágasabb lett a begyalogolható rész és emiatt új látószögek is megjelentek – ez kiváltképp a Bajcsy-n tapasztalható, ahol már rálátunk a zálogfiók impozáns épületére is.

DSC_4719

A Zalár utca igényelte talán legjobban a szélesítést a komolyabb gyalogosforgalma miatt, a Centrum parkoló felszámolása miatt most itt is egészen a patakfalig tart már a sétálóutca. Vagyis nem egészen, mert ez a szakasz kapott egy nagy növénykazettát, amit viszont sajnálunk, hogy zöld fű helyett nagyobb részén talajtakaró növényekkel, illetve fakéreggel töltöttek meg. De legalább került bele három facsemete is, amik pár évig még elég nyomin fognak kinézni, de utána hangulatos lesz majd a árnyékukban ücsörögni, illetve alájuk lekötni a biciklit – mert, hogy ilyen tárolót is kapott az utcarész, nem kevesebbet, mint 13 darabot!

DSC_4731

Aki több képet szeretne még látni, az a fejlesztések aloldalain kiélheti a vágyát: a Jókai utcáért ide-, a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcáért ide-, a Zalár József utcáért pedig ide lehet kattintani.

Szólj hozzá! 2 hozzászólás

  • Tartok tőle télen fogunk rajta csúszkálni rendesen ,Gyerekoromra visszaemlékezve a kockaköveken lehetett nagyokat esni , még a lovak is folyton csúszkáltak és elestek rajtuk .Majd meglátjuk a puding próbálja az evés .

  • eszes szerint:

    A legcsodálatosabb a ,, KOCKA ,, A Centrum á-ház , meg az az akármi , 1 rúd ami ott meredezik majdnem a patikával szemben – a megint csak ,, névtelen,, felturt terület a centrum mögötti a patak másik oldalán – ja és belekezdtek az eszperantó sétányba , lépcsöibe félig talán kész , de a már jó régen beharangozott Foglár lécsö – hát még ???

Hozzászólás írása

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

© Egrinapok.hu 2006