Skip to main content
Belvárosi rehabilitáció

Leült Eger legújabb Gárdonyija

By 2014. szeptember 30.9 hozzászólás

A Dobó tér átadását pont lekéste, de vasárnap délelőtt azért kiült saját terére Eger legújabb Gárdonyi Géza szobra – a mostanival együtt így immáron öt műalkotás állít emléket városunkban az írónak. Plusz egy utca. Plusz egy tér. Nagyon szeretjük Gárdonyit.

A szobor a Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma 2013. évi pályázati támogatásával jött létre, a Gárdonyi Géza Jubileumi Emlékév című projekt keretében. A pályázaton Eger Önkormányzata a mű létrehozására 12,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. A szobor tervezője és kivitelezője Kutas László szobrászművész.

A műalkotás címe: Gárdonyi Géza, az Egri csillagok írója.

A kész mű: öntött bronz szobor, ülő alak.

DSC_4695

A szobornak annak idején megmutattuk a tervét, így sok újdonsággal most nem tudunk szolgálni, esetleg annyival, hogy az akkor beharangozottakkal ellentétben végül nem a kerékpárút lejárata mellé-, hanem az egykori nyilvános WC helyére ült le az alak. Maga a mű nagyon jó lett, már csak azért is oda vagyunk érte, mert valljuk, hogy egy zsánerszoborról van szó, amiből pedig az Agyagási gyógyparkos Mosó nőn és a Hadnagy utcai Fára mászó gyerekeken kívül tudtunkkal nincs több Egerben. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Képző- és Iparművészeti Lektorátusa (ezt nem mi találtuk ki, tényleg ilyen hosszú a neve) szakvéleményéből az derül ki, hogy Gárdonyi igazából pont, de nem zsánerszobrot kapott, de hát nehogy már tanult szakemberek jobban tudják ezt tőlünk :) Ők egyébként ezt írták róla:

A szobor szépen illeszkedik a Kutas életműbe, Gárdonyi Géza terven bemutatott ábrázolása pozitív szellemiségű. A figura professzionális, érzékeny megfogalmazású. Mozdulata, gesztusa természetes: az alkotó, de pihenésben lévő ember testtartását idézi. Jó a tekintet, hiteles a könyöklő mozdulat. Jók az arányok, pontos az anatómia. Gárdonyi alakja múzeumban őrzött, saját, enteriőrbe illő széken ülve kerül megmintázásra, ami nem teszi lehetővé a kompozíció zsánerszerű felfogását.” …  „A szobor kiválasztott helyszíne nagyon jó, hangsúlyos helyre kerül. Tengelyt képez a térben…”

DSC_4689

Noha nagyon tetszik, legalább ennyire féltjük is a szobrot, az író testtartása ugyanis kimondottan csábítja az embereket, hogy üljenek az ölébe. Ezzel nem is lenne gond, ha nem egy vékony pipát tartana a másik kezében. Ez utóbbi szerény pesszimizmusunk szerint napok kérdése, hogy a) meddig lesz egyenes, b) meddig lesz egészben és c) meddig lesz meg akár egyetlen darabja is.

Az író leültetésével egyébként maga a tér is elkészült: egy nagy rendezvényteret kiszolgáló területről van szó, ami program nélkül irgalmatlanul kihalt, de még így is sokkal jobban néz ki a korábbi parkolótól. Képeink róla fentebb láthatóak, még a parkosítást kell befejezni rajta, meg padok is érkeznek majd még a kis beugrókba, illetve a Centrum mellé.

Szólj hozzá! 9 hozzászólás

  • annyi pici kiegészítést talán, hogy ez a hatodik szobra Egerben, legalábbis amiről én tudok (színház, Érsekkert, Gárdonyi-ház, és a Gárdonyi Géza Gimiben kettő szobra van, egy az udvaron, egy mellszobor pedig a folyosón) :)

  • Van még egy Díszsírja ,a várban ,egy múzeuma a házában , amit pont a Gárdonyi évben kellett bezárni , egy emlékműve a Nagykönyvnek , Van róla elnevezve óvoda , iskola ,színház .Én már eltudtam volna képzelni a városban mondjuk egy Szent István szobrot Eger ALAPÍTÓJA , egy Lenkei János,Knezić Károly, Eszterházi Károly ,Pyrker János László, vagy egy Kossuth Lajos —bár ő demokrata volt— szobrokat .—————-

  • A Gárdonyi Géza tér összhangban van a Dobó térrel hisz annak a folytatása és egy azon koncepcióval készült. A térhangulatát itt is a kőborítása uralja mint a Dodó térnél .A jól átlátható téren ennek ellenére keresni kell a Gárdonyi szobrot és ezzel nem csak én voltam így . Annak ellenére hogy próbálták egy világos színű talapzattal kiemelni a szürke kő háttérből ..Szerintem ezt nem sikerült elérni. Egy üres téren keresni kell egy szobrot ez illik is Gárdonyihoz Ő lett nem csak Egernek a terének is a megbúvó Remetéje .A szoborral nincs bajom a szobrász hűen visszaadta Gárdonyi emberi és szellemi alakját ami bennünk él róla . Bennem olyan hiányérzésem van hogy ennek a szobornak ott nincs meg az igazi helye olyan mintha csak letették volna .Tehát a téren így bárhova letehették volna . Vagy ha holnap arrébb tennék senkinek nem tűnne fel a változás .Talán egy nagyobb alapterületű talapzatnál jobban érvényesülhetne a szobor és a ” csodálóit ” is távolabb tartaná .————– „-Mikor híres ember arcképét nézzük, azt akarjuk látni, ami láthatatlan: a lelkét.” Gárdonyi Ziegler Géza.-

  • Dávid Lakatos (Facebook) szerint:

    Már csak annyi kell,hogy egy helyre kell őket pakolni :D

  • Ennek a szobornak nem itt van méltó helye. Egyet értek az előttem szólóval.

  • Azért a könyvesboltot sajnálom! Régen Gárdonyi, ma Alexandra…Amúgy pedig nem magyar,nem egri jelenség, hogy a helyhíres szülöttei népszerűsítik a várost, ahol született, élt, iskolába járt stb. Sokkal tiszteletre méltóbb, mint Rezesova helybéli intézeti elhelyezése. Legyünk büszkék arra, amire érdemes!

  • Egy Egri. szerint:

    Ezúton is felhívnám az illetékesek figyelmét !
    Bár nem vagyok biológia szakos, de a szobor mögötti facsemete szerintem kezd elszáradni.
    Ui. Talán egy szebbre, nagyobbra érdemes lenne kicserélni.

  • Ilosvai Ferenc szerint:

    Tökéletesen egyetértek Németh Klári hozzászólásával. Én már több éve, azóta is néhányszor szóvá tettem már a Gárdonyi Géza Könyvesbolt alamuszi és gyors átkeresztelését. (Amire az egri polgároknak egy mukk észrevétele sem volt.) Sajnos a csinnadrattás Gárdonyi-évben sem volt foganatja… Az Alexandra bolthálózat főnöke: Matyi Dezső úr sem méltatta még egy gyors visszajelzésre sem kétszeri, hozzá írt levelemet. Pedig felirat-javaslatom is volt, s nem tűnt volna el a cégtábláról az Alexandra felirat sem.

  • Jumurdzsák szerint:

    Kedves Scheffer Úr!
    Szent Istvánnak két jelentős szobra van Egerben, s nincs is eldugva. Az egyik éppen a bazilika előtt áll, a másik pedig a várban. Több Szent István-szoborra semmi szükség.