Skip to main content
Belvárosi rehabilitáció

Új főteret kapott a város

By 2014. szeptember 28.16 hozzászólás

Szeptember 27-én átadták a felújított Dobó teret – a munka 2013. decemberében kezdődött. Az egészben talán már az a legjobb, hogy ismét bejárható a tér, eltűntek végre a kordonok és munkagépeket sem kell már kerülgetni. Nagyon összenőttünk ugyan velük a majd’ egy év alatt, de azért csak jobb lesz nélkülük.

A beruházás célja: a város központját jelentő Dobó tér kettős – dísztér és rendezvénytér – funkciójának jobban megfelelő, korszerű, igényes anyagokat alkalmazó, a történeti hagyományokhoz illeszkedő, és a mai korszellemnek megfelelő kialakítása.

Megvalósul: közterületi fejlesztés: 7098,22m2, amelyből a zöldterület: 274,13m2

DSC_4675

Méretek

Az új térre lépve az első dolog, ami szembeötlik, hogy mennyivel nagyobb lett minden a régihez képest. Ez is volt az egyik fő cél, a régi tér egyre kevésbé tudta már betölteni ugyanis a szerepét, ez az új most minden bizonnyal megint elég lesz pár évtizedig. Annak, hogy faltól-falig díszburkolattal rakták le a teret, meg volt az ára: a korábbi relatíve nagy füves területet felszámolták, és apróbb kazettákba tolták ki a tér szélére. Ez első látásra szokatlanul hatott, de meg lehet érteni, a főterünkről van szó elvégre, aminek alkalomadtán több ezres létszámú rendezvényeket kell tudnia befogadni. A Centrum túloldalán épített Gárdonyi tér is ehhez a funkcióhoz kapcsolódik majd, mintegy kiegészítésként, a két területtel együtt már egészen komoly volumenű programokat is képes lesz lebonyolítani a belváros. Cserében persze valahol vissza kell adni a zöld területeke is, nyilván nem terek-, hanem parkok formájában, ezt még kíváncsian várjuk. Jelenleg a legközelebbi ilyen rész az Eszterházy tér, a Végvári vitézek tere még kérdőjeles, hogy mennyire lesz zöld, aztán pedig belátható időn belül kezdeni kell valamit a tömbbelsőkkel, mert a maguk csendességében azok is leamortizálódnak szépen-lassan. Ők tökéletesek lennének belső parkoknak, például az Erzsébet udvar esetében ki lehetne tolni a járdákat oldalra, középen pedig batár nagy füves-fás területet lehetne létrehozni, irgalmatlanul jó hangulattal.

DSC_4683

Funkció

A rendezvényteresítésnek meg lesz, vagy, hát már meg van a maga veszélye is, mégpedig, hogy rendezvény nélkül üresnek hat. Egri viszonylatban hatalmas egybefüggő területről beszélünk, amin száz körüli ember is úgy szét tud oszlani, hogy csak pár főnek tűnjenek. Márpedig ennél több járókelőt nehezen tud magához vonzani a Dobó tér, nincs ugyanis miért oda menni. Sajátos városszerkezetünkből adódóan főtér létére jelképes átmenő (gyalogos)forgalommal bír, pont emiatt az üzletek és a vendéglátóhelyek sem ide koncentrálódtak. A Dobó térnek mindössze a két végén vannak teraszok, ami nagyon kevés – egy hasonló méretű területet úgy lehetne megtölteni élettel, ha a jelenlegiek mellé a Spar helyén, illetve a kollégium-, valamint a Városháza földszintjén is vendéglátóhelyek nyílnának nagy terasszal maguk előttük. Erre persze esély sincs, így a tér magára marad és abban kell bízni, hogy pusztán a hangulatával is elég nagy vonzerőt tud majd jelenteni a népnek. Ehhez este mindenképp megvan az ereje, hát nappal meg majd kiderül.

DSC_4664

Karakter

Egyik nagy szomorúságunk az egész  rehabilitációval kapcsolatban, hogy a tervezők nem igazán mertek nagyot alkotni. Az összes munkából mindössze kettő kivétel van, az egyik a Városháza belső udvarában felhúzott modern üvegépület, másik pedig a leendő V.v. tere. Utóbbit még várjuk, előbbiről viszont árulkodik, hogy azt is csak az utcától nézve teljesen eldugva merték felépíteni. Pedig Eger attól lett Eger, hogy mertek egyedinek lenni elődeink, gondoljunk akár a régi értékektől kezdve, mint Líceum és Bazilika egészen a jelen korunkig, mint Bitskey uszoda és Agria Park. Miután leül a felkavart megszokásból eredő megbotránkozás, ezek az épületek értékek maradnak a későbbiekre, olyanok, amik hozzátesznek valamit Egerhez. A Dobó tér nem ilyen lett, nem csak, hogy igazi újdonságot nem hozott, de még biztos, ami biztos alapon inkább hátra is lépett egyet, gyakorlatilag megkaptuk ugyanis az 1960-körüli állapotok felújított változatát. Ugyanolyan színek, minták, még a növénykazettákat is visszahozták a tervezők, bár szerencsére az autóforgalom lemaradt a listáról. Ez a bajunk azzal a fránya szökőkúttal is, hogy bár kétségtelenül szórakoztató a gyerekeknek, meg jó is (tud ködösíteni, világít, meg minden), csak messze nem egy Dobótér szintű látványosság.

DSC_4682

Hangulat

A tervezők este mertek kicsit bátrabbak lenni, apró, szintbe süllyesztett lámpasor köti össze a szökőkutat a szoborral, ez tényleg jó lett, mondjuk mi végigvittük volna az egész téren a lámpákat, egészen a Kis-Dobó téri hídtól az Érsek utcáig. A kreatív fények egyébként annyira megtetszett a kiötlőjének, hogy kétszer is elsütötte az ötletet, a Fazola híd is ugyanilyen lámpákat kapott maga elé az Eszperantó sétányra. Megvilágítottak viszont gyakorlatilag mindent a téren, amit látni kell, a minorita templom után már saját reflektorokat kapott a Városháza és a Dobó szobor is, de talán a bokrok megritkítása miatt észrevehetően fényesebb lett az egész tér esténként. A hangulat ilyenkor közel nagyszerű, olyan, amiért az ember hajlandó bemenni a belvárosba és egy padra leülve egyszerűen csak élvezni, hogy létezik körülötte a város.

DSC_4679

Bútorok

Elég látványosan nem tudtak mit kezdeni az utcabútorokkal a tervezők, szemrebbenés nélkül összeengedték a régies hatású lámpákat a teljesen modern ivókutakkal, reklámtáblákkal és kerékpártárolókkal. Előbbieket nem értjük, az ugyanis rendben van, hogy csinálni akartak egy modern teret, de akkor az vállalja fel minden szegletében a modernséget. Pacsi viszont, hogy vannak az említett ivókutak, illetve a biciklitárolókat is szeretjük még mindig, mondjuk az kár, hogy belőlük nem raktak a Centrum alá – azzal úgy sikerült volna egy naptól/esőtől védett tárolót létrehozni, hogy ugyanennyibe került volna a kialakítása.

DSC_4670

És akkor zárszó

Összességében szeretjük az új teret, kár érte ugyan, hogy csak óvatosan mert megújulni, de legalább biztosan nem tudott nagyon mellényúlni. Az is jó, hogy nyíltan a modernség felé fordultak a tervezők, barokkot imitálni sokkal gagyibb megoldás 2014-ben, mint élesen ellentétbe állítani a jelent a múlttal. Erre ezer és egy példát láthatunk magunk körül, feltétlenül még a határt sem kell átlépni, Budapest is egyre bátrabban bánik ezzel az összemosással.

Azt sajnáljuk, hogy mi úgy néz ki, mindent beáldozunk az újnak – míg a Dobó tér ugyanis egy megyeszékhely főtere, ami akarva-akaratlanul is nevetségesen nézne ki, ha a múltban élne, a vár tövében húzódó Dobó utcát már meg lehetett volna próbálni kicsit régies hangulatban felújítani, de ez már más téma, meg veszve még amúgy sincs semmi. Ott van ugyanis a Fazola utca, amihez szintén hozzá kell nyúlni nem sokára, és azt még bőven meg lehet csinálni macskakövekkel, barokkal, hogy mintegy apró időutazásként szolgáljon a fejlődő belváros közepén.

Szólj hozzá! 16 hozzászólás

  • gocsa szerint:

    Remek kis összefoglaló!:) Nagyon tetszik, hogy mindig tárgyilagosak és tényleg politikától mentesek tudtok lenni. Tárgyilagosak persze, már amennyire egy személyes vélemény az lehet, hiszen véleménye mindenkinek lehet és van is, ahány ember, annyiféle. Egyébként kevés objektíve rossz dolog létezik az építészetben is, mint oly sok más művészeti területen. Ha azt vesszük, hogy egy térnek általánosságban mi a funkciója, már évezredek óta (leginkább piacoknak adtak helyet), illetve hogy manapság az miként módosult (közösségi programok, találkozások, összejövetelek, mindennapi élet, kikapcsolódás), a felújított Dobó tér vitathatatlanul jobb az elődnél. Veletek ellentétben egy olyan pocsék oldalból, mint az Egri Ügyek, árad a színtiszta ellenzékiség, és a „minden csak rossz lehet, amit ez a vezetés csinál”, és a „mindenben keressük a hibát”, és „mindent jobban, máshogy kéne”. Ők sírnak mindenért (jaj elvitték a szobrot (amit oda nem illően toldoztak oda ’67-ben..), jaj nincs elég zöld, jaj de jó volt a régi, mert izé ez nem elég barokkos, ez szürke, és túl sivár (wtf?!)), közben nem veszik észre, hogy egy nagyon hangosnak tűnő, de vajmi kevés támogatottsággal bíró kisebbséget képviselnek, akik kizárólagosan érzelmekre és pártállásra alapozva hoznak ítéleteket. Ez pedig nem járható út.

    • Horst szerint:

      Ön egy igazi jó, korszerű, a jelen társadalomba kifogástalanul belesimuló polgár! Már a “what the fuck?” kérdésből érezni hogy tőrőlmetszett nyelveket beszélő, kiművelt, és legfőképpen elfogulatlan úriember, magas szintű érvelési képességekkel. További hasonló minőségű sikereket! /Nica von Horst/

    • Horst szerint:

      Amikor építészet merül föl a mondataiban akkor ez alatt a köztéren elhelyezett burkolatot érti? Ettől azért szofisztikáltabb a világ, nem beszélve az építészetről. Nica

    • Pitya szerint:

      Abszolút egyetértek! Bár, ha feltünt, az Egri Ügyek nevezetű szennylap, amit én is sokáig olvastam LMP-s, szóval mást nem is várhat az ember, csak hogy ők jobban megódották volna, mert minden szar itt!

  • Gaben szerint:

    Könyörgöm, azt az ótvar Centrum épületet bontsák már le végre a francba!

    • Pitya szerint:

      Akkor még nagyobb sivár területet kapnánk, amiért megint nyávognának a hozzád hasonlók.

  • Gizi szerint:

    A lámpák eredetileg nem ilyenek lettek volna tudtommal, hanem olyan modernek, amilyenek a Gárdonyi térre kerültek. Lakossági tiltakozás miatt lettek ilyen régiesek a Dobó téri kandeláberek.

  • Nímand szerint:

    Nézzük a változás-változtatás stílusát, nos az nincs neki, semmilyen, jellegtelen, a környező díszlet menti meg, úgy ahogy. Nézzük a nehezen megteremthető de könnyen tönkretehető atmoszférát, nos az is ugrott. Javarészt támla nélküliek az ülőalkalmatosságok, aki ezt így kitalálta még soha nem korzózott, bámészkodott, olvasott szabadban. Nyáron a sötét kő (talán gránit) fájdalom küszöböt súroló melegségű lesz. A „szökőkút” a világ legolcsóbb „copy and paste” építészeti fogása, „pláza” tucat. Nincs két párhuzamos kő vagy burkolólap a téren , a kövek a tér minden irányában kajlán állnak, otromba illesztési hibákkal. Tágas lett és tucat, a hangulatos és otthonos helyett, de azért egy jobb Tesco parkolónak méltó vetélytársa így is.

    • Nímand szerint:

      Öö mennyiért is?

    • Nímand szerint:

      „az is jó hogy nyíltan a modernség felé fordultak a tervezők” így sikerült megvalósítani az 1960-körüli állapotokat

    • Géza szerint:

      Mégis ott fogsz mindennap ücsörögni! :D Imádom az ilyen fikázókat, akik bezzeg mindig legelsők, hogy megnézhessék milyen lett az új beruházás, aztán jönnek ide „véleményt mondani”. Más városban tized ennyi felújítás sincs! Tessék pl. elmenni Esztergomba és megnézni a főterét! Egy kihalt sivár semmi, nulla turista se lakos, rettenetes főutca stb. stb.

    • Géza szerint:

      Illetve, ha egy szoborszerű szökőkutat tettek volna a térre, megbontja a tér szerkezetét, akkor meg az a baj. gondolom azért választották ezt, mert ez „nem látszik”, télen sem kell kerülgetni amikor nem működik, hisz’ a földben van. Nembaj nekünk ez sem jó! Tessék elköltözni akkor

      • Nímand szerint:

        Semmi baj, nyugodj meg, látom az érvek csak feszélyeznek. Erre a beruházásra csak egy embernek volt igénye-szüksége, annak akinek utalták a pénzt érte. Meztelen a király, mivel ez nem más mint egy sima térburkolás, felfoghatatlan összegért. (nem kevés kampánycéllal)

  • xy szerint:

    az igaz, hogy hamarosan fákat telepítenek a növénykazettákba?? Úgy tudom,hogy ez még nem a végleges formája a térnek (nem is bánnám)

  • kocs szerint:

    A fővárosból utaztunk a „híres” – ezentúl HÍRHEDT!! – vár romokhoz. Elkerítés mindenfelé és a nagy SEMMI!! amit bejárhattunk. Ezért még fizettünk is! Ha megfelelő eszközeim lettek volna talán gyermekkorom ujjlenyomatait is megtaláltam volna amit félévszázada ott hagytam, vagy a tizenkét évvel ezelőttit.Egerben 62 éves a nyugdíjas! Ha ismernék a jogszabályt tudható lenne, hogy fokozatos a nyugdíjkor emelkedése. Jogilag nyugdíjas lehet pl. 40 év után egy nő. De kedvezményt nem kaphat! Majd ha eléri a kiszabott évek számát. Röhej. Eu. ban ez sem szokás. Kívülről alakulgat a vár, de belül a lepusztulás minden mennyiségben. Török barátunk elismeréssel szólt az ő elődeiről: miszerint alapos munkát végeztek. Rengeteg várat néztem meg már az országban de ilyen lepusztultat nem találni.Pedig a jó nép azért megy oda. Hála Gárdonyinak.A város szép, bár kampány van látni!! A Nagy Várkert Avató Mágus előtt két nappal jártunk ott. Ha valaki csak a vár miatt akar oda menni: NEM AJÁNLOM! Ja! A várban – mint egy autókereskedésben – márkás és kevésbé olyan autók tucatja volt. Gratula!