Skip to main content
Önkormányzati közlemény

Eger tovább fejlődik – ígéri a Szakminiszter

By 2014. július 14.4 hozzászólás

A 18. Egri Bikavér Ünnep kapcsán Habis László meghívására Egerben járt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, akivel Eger polgármestere rövid szakmai megbeszélést is folytatott Eger tervezett fejlesztéseiről.

Az egyeztetést követő sajtóbeszélgetésen Habis László elmondta: nagy örömmel fogadta Seszták Miklós, korábbi parlamenti frakciótársa miniszteri kinevezését, akit remek embernek ismert meg. Biztos abban, hogy a közvetlen, jó kapcsolat Eger számára gyümölcsöző lehet. Hozzátette: nemrégiben, még országgyűlési képviselői minőségben látta vendégül a most miniszterként Egerbe visszatérő politikustársát. Habis László leszögezte: az elmúlt 4 év nagyon kemény munkát hozott, s erre alapozva a következő években komoly eredmények születhetnek.

Eger első embere a város szempontjából kiemelten fontosnak tartja a következőket, s ezeket a témákat tárta a miniszter elé:

– Mind a munkahelyteremtés, mind a gazdasági szektor erősítése szempontjából fontos a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, régi adósság Eger autópálya-összeköttetésének megoldása. A város fejlesztési prioritásai között a polgármester ezt helyezte az első helyre.

– Eger Önkormányzata elkészítette a 2014-20-as időszakra vonatkozó fejlesztési tervet (Integrált Településfejlesztési Stratégia), most a fejlesztési program részletes kidolgozásán munkálkodnak, s ebben elsődleges szerepe kell, hogy legyen az ipari területek bővítésének, a beruházások ösztönzésének.

– Eger harmadik, kiemelkedő célja, hogy a város ne csupán termelési központ legyen a járműiparban, hanem a kutatás-innováció sokkal hangsúlyosabban legyen jelen a megyeszékhelyen.

„Baráthoz mindig szívesen jön az ember” – kezdte mondandóját Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. Hozzátette: Egerhez családi szálak is kötik. A tárcavezető három dolgot emelt ki a Habis László polgármesterrel folytatott eszmecseréből:

– A kormányzat egyértelmű célja, hogy a jelentős városoknak, megyeszékhelyeknek közvetlen, 2×2 sávos (!) kapcsolata legyen az autópályával. Eger e tekintetben nyitott kapukat dönget – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a kormányzat teljes mértékben nyitott az egri kérés megoldására. Miután Eger már előrehaladt ebben a munkában, semmiképpen nem kell a következő önkormányzati ciklus végéig várni a várost a sztrádával összekötő út megépülésére.

– Az ipari park bővítésének kérdése nagyban az Eger és a MÁV közötti tárgyalásoktól függ, s ebben vannak még elvarratlan szálak. A miniszter ígéretet tett: segíteni fogja azt, hogy minél hamarabb, a város számára kedvező feltételek mellett oldódjon meg ez a probléma.

– A kormányzat szándéka az, hogy hazánk a magyar leleményre és tudásra építve innovációs nagyhatalom legyen a térségben. Eger innovációs központi szerepét a tárcavezető indokoltnak és támogatandónak látja a 2014-20-as fejlesztési időszakban.

Fotó: Nemes Róbert

Szólj hozzá! 4 hozzászólás

  • Úgy legyen. – Itt még mindig mindenki megígért mindent olyan szegény még nem volt senki sem hogy ígérni sem tudott volna .-

  • Fogadunk? szerint:

    Fogadunk, hogy a következő 4 évben sem lesz semmi az összekötő útból? Se 2*2, se 1*1 sávban? Minden választások idején ez az egyik fő választási duma!

  • Jumurdzsák szerint:

    Igen-igen, elkezdődött kormányzati hátszéllel az őszi önkormányzati választást megelőző nagy-nagy ígérgetési kampány = esti mese nappal, felnőtteknek! Hogy ki a Habis, tudjuk. Fejezze be a ciklusát, és vége, menjen Isten hírével nyugdíjba. Elég volt belőle, sok kárt okozott a városnak. Hogy ki a Seszták, a kutyát nem érdekel. Jövőre már nem lesz tényező. Csak az a baj, hogy sokan (az istenadta nép) beveszik ezeket az aktuál/reklám, megélhetési dumákat, ahelyett, hogy gondolkodnának.

  • eszem szerint:

    A FELSŐTÁRKÁNYI UTON MÁR NEM FÉRNEK A ,, BETELEPÜLŐK ,, AZ IPARI PARKBAN – HÁNY ÉVE IS ??? ŐSSZEL VÁLASSZ ……