Skip to main content
A nagy kocsmatúra

Hallgatói klub

By 2014. július 11.szeptember 22nd, 2022

A Hallgatói klubot sok típusba lehet sorolni profilja szerint, kocsmába mondjuk pont nem – ettől függetlenül főiskolásként nem tudtuk kihagyni a meglátogatását a kocsmatúránk során.

A már több mint 10 éves vendéglátóhely hétről-hétre szervez bulikat-, illetve kínál nyitástól-zárásig különböző ételeket és italokat a hegymászásban, és persze irgalmatlan szorgos tanulásban megfáradt hallgatóknak. Igényes belteréhez 2013-óta egy első terasz is tartozik jó időben, kényelmes székekkel, napernyőkkel és mindennel, ami kellhet a kellemes sörözéshez. Odabent elsősorban rendezvények lebonyolításához rendezkedtek be, így TV-től projektorokon át a hangosításig minden elérhető, emellett légkondicionáló és ingyen csocsó is igyekszik a betérők kedvében járni. A legjobb, hogy áraikkal sem szálltak el az üzemeltetők, folytonos akciók mellett korsó sörért például már 230 forintért hozzá lehet jutni, de turmixot is 250 forintért választhatunk magunknak. Összességében szeretjük nagyon a HK-t, egyedüli hibája, hogy csak egy van belőle, bőven el tudnánk képzelni egy másodikat is valahová a belvárosba. Persze hasonló méretekkel, igényességgel és árképzéssel együtt.

A beltér fotóit a klub facebook oldaláról vettük kölcsön.

 

  Beltér Vendégek Kiszolgálás Mosdó Ár
Igipop 5 5 4 4 Korsó Arany Ászok 230,-
Sasi 4 5 5 4
Átlag pontszám: 4,5

 

hk1292033_10151678519388786_781385234_o1274300_10151678518823786_1421453545_o1268823_10151678519223786_1395152642_o1268306_10151678519273786_2075927999_o1085010_10151678519018786_1466873776_o680313_10151678519443786_1319503384_oDSC_0757DSC_0756

 

A WC is érdekel