Skip to main content
A nagy kocsmatúra

Diana söröző

By 2014. június 27.november 10th, 2022One Comment

A kevésbé izgalmas nevű Diana söröző a már annál érdekesebb elnevezésű NIVÁK épületében, vagyis a Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központnak a földszintjén kapott helyet, a Cifrakapu út 158-as szám alatt. Egy lakótelepi sörözőről van szó alatta, ami valamiért a hangulatán is érezhető, mindenesetre mi imádjuk az ilyen kocsmákat, úgyhogy nálunk egyből nyert a hely.

Valószínűleg helyhiány következtében a Diana pultja leghátul, ráadásul elforgatva található, így a kiszolgáló egy nagyon kreatívan, a falra szerelt tükörből látja a bejövőket. A beltér egyébként modern, az meg hát a helyzet komikuma, hogy a falra szerelt, kb 5 cm vastag plazmatv árnyékában egy körülbelül ezeréves számítógép igyekezett kielégíteni a kor igényeit, de annak is megvolt azért a maga varázsa. A szórakozásról egyébként egy csocsó és egy viszonylag nagyobb, az úttól bokorral elkerített terasz is gondoskodik. Korábban nem tudjuk, mi volt a hely, de gyanús, hogy nem sörözőnek épült, a mosdóhoz vezető széles folyosón ugyanis olyan hangszigetelt, párnázott ajtó volt, amit ugyancsak a lakótelep gyerekorvosi rendelőjében láttunk még annak idején, fénykorunkban. Vicces egyébként, hogy a kocsma szomszédja egy autósiskola, így, ha bátortalanok vagyunk, itt lehet alapozni a biztos bukásra :)

 

  Beltér Vendégek Kiszolgálás Mosdó Ár
Igipop 4 3 4 4 Üveg Borsodi 280,-
Sasi 4 2 3 3
Átlag pontszám: 3,4

 

dianaDSC_0720DSC_0723DSC_0719DSC_0718DSC_0716DSC_0715DSC_0722

 

A WC is érdekel

Szólj hozzá! One Comment