Skip to main content
A nagy kocsmatúraÜzemel

Kék bogyó borozó

By 2014. június 13.február 24th, 2025

A Szarvaskői úti Kékbogyó borozó meglátogatására az a vágyunk vitt rá minket, hogy ha már Egerben kocsmatúrázunk, akkor azért csak ki kéne próbálni egy pincét is – még ha a sör viszonylag ritkán terem is ugye borospincékben. A választott borozó bejárata fölött ott díszelgett egy Soproni sörös tábla, így égi jelnek vettük, hogy azt a helyet akkor nekünk találhatták ki.

Nos, az első (és egyben legnagyobb) csalódásunk a belépés után azonnal üdvözölt minket, a borozó vendégtere ugyanis minden, csak nem pince. Szögletes falak, átlagos berendezés, vagyis a plafonon jelentkező tekintélyes penészfoltokon kívül semmi nem utal rá, hogy a fejünk felett igazából már föld van. A borozóból nyílik még hátrafelé egy ajtó, azon belestünk és ott már igazi pincét láttunk, csak hát oda meg ugye vendégként nem lehet bemenni. A beltérrel egyébként a penészfoltok nélkül nem lenne komolyabb gond, még TV és darts is van odabent, sőt a díszítést is szép faragott képekkel oldották meg. A szemközti falon meg egy nagy és lapos vaddisznóval, ja igen, még őt is a negatívumok közé sorolnánk. A női mosdó odabent-, a férfi már odakint található, utóbbihoz kapunk egy kulcsot, ha használni szeretnénk. A Kékbogyó odabent olyan 15 embert tud leültetni, valamint jó időben egy kinti asztala is van további négy fő részére, bár ehhez hozzátartozik, hogy friss hegyi levegő helyett annál ülve a Szarvaskői út igencsak komoly forgalmát szívhatjuk magunkba.

 

 BeltérVendégekKiszolgálásMosdóÁr
Igipop2323Korsó Soproni 300,-
Sasi2222
Átlag pontszám: 2,3

 

kekbogyoDSC_0688DSC_0689DSC_0690DSC_0691DSC_0692DSC_0693DSC_0694DSC_0696DSC_0698

 

A WC is érdekel


Sörtérkép

Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.