Skip to main content
Más tollából

Alkalmi turista 3

By 2014. május 28.7 hozzászólás

Az utolsó előtti nap nagyon érdekesen alakult. Az idő még a csütörtökinél is melegebb volt. Végre felvehettem a szép blúzomat, a könnyű nadrágot, szép cipő helyett a sportos, strapabíró, kényelmes mineknevezzelek. Tervbe volt véve, hogy megnézek egy lakást, aminek nagyon tetszett az irányára. Egyszobás, összkomfortos emeleti, nekem megfelelt. A feltett képek alapján elfogadható állapot, amit aztán az ember a saját ízlésére alakít. Nagyjából tudtam, hogy hol van a Károly- város, de a Hajdúhegyről, főleg a lábáról fogalmam sem volt. Előző nap a barátnőm azt mondta, hogy a Leányka utca felé kell mennem, ott a kollégium, mert az a Hajdúhegyen van. Kényelmesen elindultam, ráértem, még a kis Dobó teret is megnéztem közben, amit előző nap kifelejtettem. Megint működött a fantáziám, az új kövezet, ami félkész állapotban van, szintén jól fog kinézni és a tér, amin már kitelepültek a vendéglátósok, már most sokkal nagyobbnak tűnt. Mentem tovább, mert azt gondoltam, hogy majd visszafelé jobban körbenézek és itt is érdeklődöm, hogy lesz-e élő térzene, mint ami volt, vagy gép szolgáltatja üzletenként a különböző stílusokat

Az ösztöneim azt súgták, hogy azért kérdezzek meg út közben egy-két embert, hogy jó irányba megyek-e. Az uszoda szomszédságában van egy kis élelmiszerbolt, oda mentem be ásványvizet venni és ott érdeklődtem, hogy jó felé haladok-e. Mikor közölték, hogy a város másik részén van a Károlyváros, a Hajdúhegyet ők sem tudták megmondani, felhívtam a barátnőmet és megkérdeztem, hogy egri születésű vagy, ugye? Válasz igen, miért? Csak, mondtam én, majd este hívlak. Elindultam visszafelé, de okulva, már az első embertől megkérdeztem, hogy merre menjek. Volt, aki nem tudott segíteni, de szerencsémre jött egy idősebb úr és útbaigazított. Menjek végig a Széchenyi utcán, ott van egy kis utca, lépcső visz fel és az a Hajdúhegy. Örömmel megköszöntem és nagy boldogan, hogy végre, mielőtt az ingatlanossal beszélnék, aki megmutatná a lakást, körbetudok nézni, hogy milyen a ház és a környék.

Az a kis utca a Foglár, ott a Santofer étterem, már láttam a lépcsőt és közben zenét is hallgattam, mert egy színpad volt felállítva a Széchenyi utcában a Dobó gimi előtt, amitől még jobb lett a kedvem. Gyorsan felmentem a lépcsőn és felértem, szerintem egy térre. Az egyik oldalán egy nagy épület, nem tudom mi volt, talán irodák, vagy valami vállalat, szemben velem egy Spar üzlet és mintha zsákutcába kerültem volna. Most megint mi van, innen, hogy tovább? Az egyik autóból kiszállt egy férfi, előbb, gyorsan megkérdeztem tőle, hogy egri? Válasz, turista vagyok. Álltam a tér közepén és egy fél ember sem volt a közelembe. Már azon gondolkodtam, hogy lemegyek és az étterembe beülök egy kávéra, és ott biztosan segítenek eligazodni. Igen ám, de én 11-órakor indultam el és már d.u.15-óra volt, túl későn nem akartam hazaérni, mert csomagolni is kellett a másnapi utazás miatt. Egyszer csak látom, hogy egy fiatalember jön fel a lépcsőn, odamentem hozzá, elnézést kértem, de visszautasító, megvető arccal nézet rám és tovább akart menni. Én megnyugtattam, hogy nem akarom magam felajánlani neki, nem akarok sem pénzt, sem cigit kérni, arra szeretném kérni, hogy mondja már meg, hogy hol a jó büdös francban van a Hajdúhegy és főleg a lába, a többi testrésze nem érdekel. Nevetve visszafordult és elmagyarázta, hogy itt menjek fel és addig menjek, még egy négysávos utat nem találok ott menjek át és ott már megtalálom magam is, amit keresek. Felajánlotta, hogy egy darabig elkísér, de többet nem tud segíteni, mert másfele megy. Megköszöntem és mivel mondta, hogy kb. innen egy jó félóra, mérgemben, hogy így telt el a napom, visszafordultam. Bementem a most nemrég nyílt Lipóti pékségbe, vettem vigasztalásként jó kis sütiket, ennek is örültem, mert egy igényes, jó kis pékség és amit máshol még nem láttam, asztalok és székek is vannak az ott fogyasztáshoz.

Nagyon gyorsan telt el a nap sajnos eredménytelenül, de mégis jól éreztem magam.

Szólj hozzá! 7 hozzászólás

  • Géza szerint:

    Hajdúhegy? 17es busz a vasútállomástól, vagy 4es busz mama!

  • Géza szerint:

    Elnézést, nincs már 4-es 2 vagy 2A vagy melyik megy arra.

  • Géza szerint:

    Illetve egy utolsó okosságot tennék még hozzá: okosmobilon (Android) Google térkép csodákra képes!

  • Pista szerint:

    A kollégium az Almagyardombon van! :) Jól félreinformáltak! „almagyardombi koli” a fősulisok körében a koli neve.

  • Nándi szerint:

    Ennyi sok összevisszaságot régen olvastam már. :) De remélem legalább megismerted a várost. Erre biztos jó volt a nap. :D Legközelebb kapj egy térképet a kezedbe. Úgy egyszerűbb. Sok sikert! :)

  • Egy Egri. szerint:

    Kedves Gabi !
    Bizony így járnak azok a vidékiek akik helyismeret és térkép nélkül próbálnak eligazodni Egerben.
    Azon meg csak mosolyogni tudok, hogy teljesen „természetesen”tudja, hogy most nyílt a Lipóti pékség, ahol még asztalok is vannak.
    Ha megengedi a figyelmébe ajánlom a Budapesti Lövőház utcai Lipóti üzletet, ahol a nyitás óta vannak székek és asztalok.
    Kérném, hogy vessen már egy pillantást a térképre, hogy tisztában legyen vele, hogy hol van fent és hol van lent.
    Remélem jól érezte magát Egerben és ha legközelebb fel jön ide, magával hozza a családját és a barátait is.
    Addigra talán elkészül a belvárosi felújítás is.

  • david szerint:

    megadoma számom ha kéred hívj fel :D ha nem dolgozom szívesen elnavigállak