Skip to main content
Szabadidő

Indulnak a nyári séták egrieknek

By 2014. május 21.3 hozzászólás

Indulnak a nyári séták az Egri Lokálpatrióta Egylet szervezésében. Az ELE „Egri séták egrieknek” című, ismert és közkedvelt sorozatában immár a 7. évadot kezdjük, a 2014-es nyári program összességében a 161. sétával indul. Május 27-étől minden héten, kedden 17.30-kor találkozunk, hogy még jobban megismerhessük városunk értékeit, történeteit. Szeretettel várunk minden egri polgárt, iskolást és főiskolást, fiatalt és régebb óta fiatalt, valamint a „nem egri” érdeklődőket is!

Az alábbi táblázatban az első öt sétacélt és a hozzá tartozó időpontot mellékeltük. A programban szerepel a különleges ritkaságokat rejtő Főegyházmegyei Könyvtár, a kortárs művészetek központja, a Kepes Intézet, a megújult Gárdonyi ház megtekintése, s a résztvevők megismerkedhetnek az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközépiskola történetével is. A nyári séta-program további érdekessége a „Beszélő házak” című séta: az egriek a Széchenyi utca újabb híres lakóiról hallhatnak „egri meséket”.

EGRI LOKÁLPATRIÓTA EGYLET

„EGRI SÉTÁK EGRIEKNEK – 2014.”

egrisetaknyar

Szólj hozzá! 3 hozzászólás