A nagy kocsmatúra

Flamingó büfé

By 2014. április 18.

A Flamingó büfé már akkor levett minket a lábunkról, amikor még be sem mentünk, ettől cukibb kocsma ugyanis aligha létezhet a városban. Eleve a Lajosváros egyik zsákutcájának a végén, a Zólyomi utcán található két ház közti garázsból kialakítva, másrészt meg mekkora jó ötlet már Flamingónak elnevezni egy kocsmát?! :)

A kezdeti lelkesedésünk belépés után tört le picit, de csak picit, mert hát a beltér azért olyan volt, amilyen. Szó-szó, magunk is öregedtünk pár évet a berendezéstől, a nyugdíjas vendégkör meg már csak rátett erre a hatásra, de félreértés ne essék, ennek pont ettől van hangulata. A pultos néni pedig angyali, elnézte nekünk, hogy levertük a mosdó kéztörlő-tartóját, elpakolt arról az asztalról, amit mindenképp ki szerettünk volna próbálni a sarokban, tehát kedvessége nem ismert határokat. Az meg, hogy üveg Kőbányainkat 220 forintért kaptuk meg tőle, már csak hab volt a tortára, vagy hát stílszerűen apró az ürülő pénztárcánkba. A Flamingóban (már leírni is imádjuk a hely nevét <3 ) egyedül a mosdóval volt néminemű közelharcunk, már az említett levert berendezésen kívül. Történt ugyanis, hogy egy úr közvetlenül előttünk látogatta meg a helyiséget, mint utólag kiderült, nagyobbik dolgát elintézendően. Gond egy szál sem lett volna ezzel, ha van ablak a mosdón, így viszont, hogy nincs, a túlélésért voltunk hivatottak küzdeni utána. Hát így esett, hogy egyikünk megtanulta értékelni a nátháját és bedugult orrát, másikunk pedig inkább kipróbálta a női mosdó hangulatát. Erről viszont maga a Flamingó aligha tehet, sőt, amit tőle elvártunk, azt szépen hozta, így szappannal és papír kéztörlővel gratulált nekünk a győzelemhez. A kocsma egyébként nagyon pici, odabent három asztal található, amihez jó időben ugyan jön egy bejárat melletti terasz is, de a befogadható vendégek száma még így sem ugrik 15 fő fölé.

 

 

Beltér

Vendégek

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

5

2

4

1

Üveg Kőbányai 220,-

Sasi

3

2

4

3 (női)

Átlag pontszám: 3

 

DSC_0642DSC_0641 DSC_0640 DSC_0638

A WC is érdekel

 

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..