Skip to main content
Fejlesztés

Elkezdődött a Pyrker tér felújítása

By 2014. március 25.7 hozzászólás

A nemrégiben beharangozottaknak megfelelően, idén márciusban valóban elindult a Pyrker tér felújításának első üteme. Ebben hamarosan tereprendezés történik fák és cserjék (át)ültetésével, valamint a növényzet rendezésével, megépítik az obeliszkeket, az átközlekedést biztosító nyomvonalat, illetve az országzászlóhoz felvezető fő tengelyt, gyepes partert létesítenek, valamint elkészül a zászló megvilágítása is.

orszagzaszlolatvanyterv

A felújításban eddig a fő sétány-, illetve az oldalsó kis beugrók elbontásáig jutottak. Előbbi örömteli, mert a járólapok száma mostanra erősen megfogyatkozott, a még meglévők közül sok pedig mozgott, utóbbi viszont szomorú, mert ennyivel kevesebb izgalmas elem lesz a téren ezután. Izgalom alatt persze nem hátborzongató extázisélményt kell érteni, de a maga nemében különleges volt a három, kör alakú és földbe süllyesztett apró beugró – bár az igazsághoz az is hozzátartozik persze, hogy mostanra ezek állapota is erősen leromlott már.

Átadásra még nem tudunk dátumot, a munkavégzés sebességét nézve kb. 2032. decemberében lesz ez esedékes, de nyilván várjuk, hogy meglóduljanak majd a beruházással és ripsz-ropsz befejezzék azt. Nem csak azért, mert kíváncsiak vagyunk az új országzászlónkra, de azért is, mert a belváros egyik indokolatlanul elfeledett és kihasználatlan része volt ez a terület eddig, ami most így egy picit méltóbb megjelenést kaphat a környezetéhez.

DSC_0661 DSC_0662 DSC_0663

Szólj hozzá! 7 hozzászólás