Kereskedelem

Már foglalhatsz asztalt torkos csütörtökre

By 2014. február 20.
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

“A Magyar Turizmus Zrt. 2014-ben kilencedik alkalommal is megrendezi a népszerű Torkos Csütörtök akciót, amelynek időpontja idén március 6. Ezen a napon a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak vendégeiknek.”

– kezdi bemutatkozását a torkoscsutortok.hu. Az akcióval évről-évre szép számban él a nép, érthető is ez, hiszen tökéletes alkalom nyílik ilyenkor egy finom vacsora olcsóbb lebonyolításához, na meg nem mellékesen új éttermek kipróbálásához. A program népszerűségének meg van az átka is, például, hogy tragikus hirtelenséggel meg szoktak telni az éttermek, ezért szólunk most időben – ugyanis mától lehet asztalt foglalni. Egerből eddig 13 étterem jelentkezett a “rendezvényre”, az ő listájuk alább, vagy ide kattintva olvasható, de érdemes később is visszanézni a hivatalos oldalra, mert még egészen március 3-ig jelentkezhetnek a vendéglátóhelyek is, így a lista jó eséllyel bővülhet.

50006836_galery_img

Képünkön a Macok Bisztró és Borbár 

 

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..