Skip to main content
Fejlesztés

Tavasszal indul a Pyrker tér fejlesztése

By 2014. január 13.9 hozzászólás

Tavaly júniusban fogadta el Eger közgyűlése a Pyrker téren felállítandó országzászló tervét, mely emlékhely első ütemének papírforma szerint egyébként már el is kellett volna készülnie.

Most annyival vagyunk előrébb, hogy megjelent egy új dátum, miszerint idén tavasszal már valóban elkezdik a kivitelezést, valamint az Egri magazin januári számában már látható egy picit szebb látványterv is a beruházásról. Mi annak idején ugye csak egy fotózott verziót tudtunk mutatni az egészből.

Az első ütemben tereprendezés történik fák és cserjék (át)ültetésével, valamint a növényzet rendezésével, megépítik az obeliszkeket, az átközlekedést biztosító nyomvonalat, illetve az országzászlóhoz felvezető fő tengelyt, gyepes partert (jelentsen ez bármit is) létesítenek, valamint elkészül a zászló megvilágítása is. Arról nem írnak, hogy magát a zászlót is felállítanák, de gondoljuk azért, hogy ez sem marad el.

A projekt közadakozásos jellege miatt február 10-ig anyagi, vagy egyéb segítséget is fel lehet ajánlani, erről részletek a bemásolt cikkből kaphatóak, a bekezdés alatt.

orszagzaszlo

 

Szólj hozzá! 9 hozzászólás

  • Már van zászlónk a várban az ágyúdombon amit az elsők között állítottunk fel az országban a rendszerváltás után , semmi szükség egy újabb zászló állítására.

  • (Facebook) szerint:

    Erre a területre már nagyon ráfér a rendezés.Központi helyen van és jelentős gyalogosforgalom megy át rajta.

  • Jumurdzsák szerint:

    Remélem, a közadakozást úgy értelmezik, ahogyan egykoron. Vagyis: csak abban az esetben ejtenek egy kapavágást is, ha összegyűlik közadakozásból a szükséges pénz az országzászló és installációi felállításához! Ehhez viszont korrekt a város polgárai által átlátható, naprakész és pontos pénzügyi nyilvántartás kelletik!
    Ha közadakozásból nem gyűlik össze a nagyon magas építési költség, abban az esetben csak és kizárólag a valóban nagyon elhanyagolt tér felújítását szabad elvégezni közpénzből. De félő az Egerben már nagyon ismert sumákolás, hogy akármilyen végkimenetele lesz is az ú.n. közadakozásnak, Csákvári úrtól tartva Habis úrék mindenáron megvalósítják ezt az idejétmúlt, avítt tervet.

  • Nándi szerint:

    Az vitathatatlan, hogy a térre nagyon ráfér a rendbetétel. Az, hogy lesz e ott országzászló, szerintem mellékes. Bár nem látom, hogy mennyibe kerül az átépítés, de gondolom több 10 millióba. Ebből az összegből a zászló, a zászló rúd és a közvetlenül a zászlóhoz tartozó költségek az egésznek csak egy kicsi töredéke. Ha egy szobrot készítenének oda, az is benne lenne annyiba, mint ez a zászló. Az meg, hogy a lakosoknak lehetősége van adakozni, az csak egy jó dolog, költség csökkentő. (Egyébként szerintem, ha már elakarják vinni a Végvári vitézek szobrot a Dobó térről, ez a hely jobb lenne, mint a tervekben szereplő Szúnyog közben. )

  • Jumurdzsák szerint:

    „Az új terv a Bazilika mögötti területre helyezné az eredetinél jóval nagyobb zászlórudat (és csatolt részeit). Emlékezzünk, az a park adott helyet anno a ’45-ös szovjet emlékműnek is, most azonban üres a tér. Tereprendezéssel, füvesítéssel, világítással, utcabútorokkal, járdákkal együtt – hangsúlyozzuk, hogy a tervek szerint – 227 millió forintba kerülne az új emlékmű!
    Ez az irdatlan összeg nem áll rendelkezésre, ezért további, takarékosabb tervek is készültek. Ezekben az esetekben kimaradna járda, kimaradna szobor, kimaradna sok minden, de így is született egy 127 milliós, egy 107 milliós és egy 65 milliós terv. Számításaink szerint ha csak a zászlórúd és annak elengedhetetlen tereprendezési munkálatai valósulnának meg (se füvesítés, se járdafelújítás), az is 15-16 millióba kerülne. Ráadásul a tervezői díj önmagában 5,6 millió forint lenne (igaz a 227 milliós tervhez igazítottan), így a fapados kialakítás is – amihez sokan ragaszkodnak – 20-21 millió forint lenne. Egy zászlóra.” (Turul és országzászló kell az egrieknek?/Írta: Egri Ügyek – 2013. aug. 29./

  • Nándi szerint:

    Köszönöm a számokat. :) Vajon mi kerül egy ilyen park tervezésébe 5,6 millába? Nem értek hozzá, de itt valószínűleg nem kell pl. statikai és gépészeti terveket készíteni. Komolyan írja már le egy építész, hogy tételesen hogyan jön össze ez a tervezési díj.

  • Magdi szerint:

    Inkább talán a buszpályaudvarhoz kellene nyúlni, mert nagyon zsúfolt, benzingőzzel szennyezett a volt Domus áruház környéke. A vasútnál van hely is, és egy füst alatt azt is rendbe lehetne hozni, mert gyalázatos, ahogy kinéz! A sok idegen látogató, turista ezzel szembesül, ha vonattal érkezik Egerbe.

  • Egri szerint:

    A buszpályaudvart mindenképpen le kell költöztetni a Hadnagy-Ady Endre út sarokra, ahol ideálisabb hely nem nagyon van buszpályaudvarnak. Másrészt az a terület is rendezésre szorul régóta.

  • Bali szerint:

    Hát szerintem sokaknak rosszul jönne ha a buszpályaudvar a vasútnál lenne és nem jönne be a központig. Igazából a pláza helyére kellett volna a buszpályaudvart, a laktanya helyére meg a plázát, de ez a projekt már elúszott… A tér viszont nagyon szép lesz.