Skip to main content
Szabadidő

Könyvet ajánlunk a régi Egerről

By 2014. január 2.január 10th, 20147 hozzászólás

A karácsonynak megvan az az áldásos tulajdonsága, hogy ajándékot kap rajta az ember – ilyenkor bővül már évek óta az egri könyvekből álló gyűjteményünk. Idén a frissen megjelent Képeslapok és fotók a 20. századi Egerről c. kiadványt kaparintottuk meg, erről szólunk most szépeket, valamint ennek megvásárlására buzdítjuk a hasonló érdeklődésű lakókat.

kepeslapokesfotokkonyv

Az indokolatlanul hosszú és tárgyszerű cím valódi kis kincset takar, mely a 2005-ös, Eger régi képeslapokon című könyv egyfajta folytatásának is betudható. Azt a könyvet is szerettük már nagyon, a mostani viszont bőven felülmúlta, itt ugyanis már két részből áll a kiadvány: az első felében vannak „mindössze” képeslapok, a második rész sima fényképgyűjteményből áll. Ez utóbbiról azt kell tudni, hogy míg a képeslapok általában látnivalókról készültek, fényképek jóformán már mindenről, ami a város életében történt. Ennek megfelelően az Eger-rajongók hihetetlenül jópofa, érdekes és hiánypótló dokumentumokhoz juthatnak hozzá rajtuk keresztül. A képeslapokat sem szabad persze gyorsan átlapozni, hasonló meglepetéseket találhatunk köztük is. Ezek egyébként Tóth László gyűjteményéből kerültek be a könyvbe, a fényképek pedig Molnár István Géza fotóművész archívumából.

Épül a "Háromfarkas tízemeletes" az akkori Lenin út mellett

A könyv interneten itt vásárolható meg, élőben sajnos nem találtunk elérhetőséget hozzá, mindenesetre érdemes először megpróbálni az Érsek utcai Sipotékában, aztán ha ott esetleg mégsem jártunk sikerrel, akkor tovább menni segítségért a Bródy Sándor könyvtárba, ahol már minden bizonnyal tisztában lesznek a kiadvány jelenlegi elérhetőségével.

Szólj hozzá! 7 hozzászólás

  • Lilla szerint:

    Hol lehet megvásárolni Egerben ezt a könyvet?
    Nagyon tetszik. Szuper!

    • Sasi szerint:

      Ahogy írtuk is, először az Érsek utcai Sipotéka könyvesboltban lenne érdemes megnézni, ott nagy valószínűséggel kapható. Ha esetleg mégsem, és még az eladók sem tudnak segíteni, akkor pedig a könyvtárban kellene megkérdezni, mert ott volt a könyv bemutatója és így ők hátha jobban tudják a fellelhetőségét. De kis szerencsével valószínűleg elég csak lesz a Sipotékáig elmenni :)

  • Lilla szerint:

    Köszönöm szépen!

  • Egy Egri szerint:

    A könyv jó ! Várom a folytatást, vagy egy bővített újabb kiadást.

  • Magdi szerint:

    Az egri IQ Antikváriumban is kapható, én ott vettem már második alkalommal. (Eger, Knézich Károly u. 36)

  • Eva szerint:

    A szerzőktől érdemes érdeklődni : 06209344048