Skip to main content
Belvárosi rehabilitáció

5 milliárd fölött a belvárosi rehabilitáció ára

By 2013. október 30.6 hozzászólás

Általában elmondható, hogy „se kép-se hang” helyzet jellemez minket pénzügyek terén, legalábbis azokban mindenképp, amikben sok számjegy szerepel. A belvárosi rehabilitáció is ilyen például, amiről pedig most jött egy hír, hogy az eredeti összeghez még hozzácsapnak több mint egymilliárd forintot, mert, hogy az kell a közterületek felújításához.

Pislogunk és vakarjuk a fejünket – ezt szoktuk csinálni, amikor nagyon meg akarunk érteni valamit, de nem megy – arról ugyanis nem szól a hír, hogy miért kell még ez az összeg. Gondoltuk elvégre, hogy csak anyagi keretekhez szabták azért annak idején a projektelemeket. Aztán most jön több mint egy milliárd forint plusz, amiből plusz dolog nem születik ugyan, csak a tervezett dolgokat tudják megcsinálni. Immáron 4 milliárd 257 millió 433 ezer forint helyett 5 milliárd 388 millió 746 ezer forintból. Aki ebben lát logikát, azt irigyeljük, mindenesetre összességében jó hír, vagy hát fene tudja már, hogy milyen, de attól mindenképp jobban örülünk neki, mintha most arról szólnának a sorok, hogy egy milliárd híján nem tudják befejezni a rehabilitációt. Értetlenségünkben csatoljuk azért a hivatalos közleményt, hátha valakinek az jelenti a megvilágosodást, bár érdekességeken kívül nem nagyon juthatunk vele előrébb. Ja és, hogy még csavarjunk egyet a dolgon: a befejezés határideje 2014. nyarára-kora őszére csúszott. Az a határidő, aminek eredetileg idén év végén kellett volna eljönnie, mivel eredetileg úgy volt, hogy csak akkor jár a támogatásban elnyert pénz, ha eddig befejezik a rehabilitációt.

 

EGYMILLIÁRD FORINTOS PLUSZFORRÁS EGER FEJLESZTÉSÉHEZ

A „Dobó tér  – Eger patak – Belvárosi térsor funkcióbővítő rehabilitációja „ c. ( ÉMOP-3.1.2/C-09-2f-2011-0001 azonosítószámú) kiemelt fejlesztési projektre vonatkozóan a Kormány 1702/2013. (X.4.) sz. Kormányhatározatában jóváhagyta a projekt támogatási összegének növelését. A döntés értelmében a Kormány jóváhagyta a projekt elszámolható közkiadásának legfeljebb 1.131.312.968 Ft-tal történő megnövelését, amelyen belül a projekt támogatása maximum 927.489.849 Ft-tal, a szükséges önerő összege maximum 203.823.119 Ft-tal növekedhet.

  • Eredeti uniós és állami támogatás: 3 milliárd 067 millió 433 ezer Ft
  • Önerő: 1 milliárd 190 millió Ft
  • Az eredeti projektösszeg: 4 milliárd 257 millió 433 ezer Ft
  • A mostani kormánydöntéssel plusz támogatás: 1 milliárd 131 millió 313 ezer Ft
  • A teljes uniós és állami támogatás: 4 milliárd 198 millió 746 ezer Ft
  • A teljes projektösszeg így: 5 milliárd 388 millió 746 ezer Ft

Érdekességek:

– A belvárosi rehabilitációs program most megítélt támogatás-növelésével együtt Eger minden egyes polgárára az eredeti 55.600 Ft helyett több mint 76.000 Ft uniós- és állami támogatás jut, ez háztartásonként az eredeti 128.000 Ft helyett közel 175.000 ezer Ft.

Ami a belvárosi rehabilitációs program teljes projektösszegét illeti, Eger minden háztartására 225 ezer Ft fejlesztési forrást, egri lakosonként 98 ezer Ft-ot használunk fel az 5,4 milliárd Ft-ra emelkedett projektösszegből.

– 20 ezer m2 felületet, azaz 25 kézilabdapályányi területet burkolunk természetes kővel.

– A 7370 m2-es Dobó tér szomszédságában még egy Dobó térnyi nagyságú díszburkolatos közösségi- és rendezvénytér alakul ki, három helyszínen: Végvári Vitézek tere, Gárdonyi tér, Eszperantó sétány menti közösségi tér.

Elindulhat az összesen 10 projektelemet tartalmazó közterületi fejlesztés megvalósítása!

Megújul a Dobó tér, a Kis Dobó tér, a Dobó utca, a Jókai utca, a Bajcsy-Zsilinszky utca és az Eszperantó sétány is. Nem csupán a burkolatokról van szó, ez a munka mindenhol közműcserét is jelent!
A Dobó téren egy szintbe süllyesztett, korszerű szökőkút is épül.
A Végvári Vitézek tere az Eger patakhoz vezető hangulatos lelépcsőzéssel nem csak hangulatos találkozóhellyé válik, hanem kisebb koncertek egyéb rendezvények színtere is lehet.
Az érintett terek és utcák mindegyikét az akadálymentes közlekedési szempontok figyelembevételével alakítjuk ki.

Szólj hozzá! 6 hozzászólás

  • .Eger az eszement beruházások városa .Lásd Ifjúsági ház elvétele a fiatalok kocsmába kényszerítése miközben azt hirdetjük hogy Eger a diákok városa A használhatatlan Barok parkolóház ami miatt a csákány utcáig fizetősé kellett tenni a parkolást a rekonstrukció miatt a városban 53 parkolóhely szűnt meg , az 50 méterenkénti értelmetlen hidak , és a használhatatlan kerékpárút a patakban amit a patak rendszeresen elfog majd önteni .Az ízléstelen és használhatatlan kerékpártárolók ,a fenyőfából készült padok a virágágyásoknál ,A hatodik Gárdonyi emlékmű miután Gárdonyiról már van elnevezve a városban utca óvoda ,színház ,iskola múzeum a házában a várban van Díszsírhelye, A Nagykönyvnek van külön emlékműve , már egy róla elnevezett tér és egy hatodik emlékmű már valóban égetően szükséges volt miközben a házában lévő múzeumát a Gárdonyi évben sikerült bezáratni . A Dobó teret gránittal akarják burkolni eszement költségen miközben a tőle 50 méterre lévő Dobó és Dr Hibay utcákban gyalog nem lehet közlekedni egy baba kocsit nem lehet végig tolni .A lovas szobrokat elviszik egy félre eső helyre a fák takarásába a lakosság tiltakozása ellenére , igaz a demokrácia jegyében a lakossági észrevételeket is kitiltották a közgyűlésről .A város nem a várkaputól és az Érsek kerttől a Tűzoltó térig terjed a rekonstrukció mégis erre összpontosul ide vannak telepítve a térfigyelő kamerák kíváncsi volnék Eger bűneseti térképe ezzel egyezik e , a Szultána törökfürdő műemlékét sikerült egy skandináv stílusú faépítménybe beburkolni ami nem illik sem a műemlékhez sem a barok városképhez . Közben a vasútállomás és az autóbusz pályaudvar és környéke siralmas állapotban van . A város külső területeinek állapotát és annak hiányosságait most nem részletezném mert mindenki láthatja aki itt lakik .

  • Kaxi Lajos szerint:

    MIKOR KEZDŐDIK MÁÁÁÁÁÁÁÁR???? Nyáron el kellett volna kezdeni! Mikor kezdődik már???

  • laport szerint:

    „Közlése szerint a rehabilitációs projektet ‘pénzügyileg egyenesbe hozó’ plusztámogatás révén…”
    Magyarán ennyivel többe kerül az egész. Ha nincs ez a támogatás, akkor lehetett volna pl hitelt felvenni. Vagy kihúzni pár elemet – ami nem jött volna túl jól a választások előtt.

  • vendeg11 szerint:

    Reméljük nem csúszásveszélyes térkővel burkolnak majd! Az országban volt már rá példa.:/

  • maresz szerint:

    hová lett a válasz a hozzászólásomra?

    • Sasi szerint:

      De az a hozzászólása sincs itt, amire jöhetett volna válasz. Ha nem sértő, vagy spam, akkor nem szoktunk kommentet törölni, ezért perpillanat elképzelni sem tudjuk, hogy mi lehet a gond, vagy, hogy pontosan milyen hozzászólás hiányzik, de ha tényleg nálunk van a gond, akkor bocsánat :(

      (‘maresz’ névvel egyébként az ez előtti utolsó hozzászólás a ‘A belváros rehabilitációjáról’ cikkre érkezett, még ott sem jött rá válasz, de nem lehet, hogy annak a bejegyzésnek a címmel keverte össze a mostanit?)