Skip to main content
A nagy kocsmatúra

Szalon söröző

By 2013. október 18.április 13th, 20232 hozzászólás

Frissítés

A söröző 2023-ban bezárt.


Első látogatás

Ha az alkoholivás bűn, akkor a Széchenyi utcai Szalon söröző mosdója érte büntetés, lévén nem jártunk még korábban ettől hátborzongatóbb helyen. A piszoár alatt kétes eredetű folyadék köszönt vissza a lefolyóból, a szappan nevét még kimondani sem mertük, hátszóval. Fúj. Oda. Mosdóra. Soha többet. Ettől függetlenül maga a vendégtér meglepően kellemes, a kocsma egy buszmegálló mellett kapott helyet, és arra tökéletes, hogy ha az orrunk előtt ment el a buszunk, akkor a következőig még gyorsan legurítsunk benne egy sört, vagy valami erősebbet. Odabent tágas tér és falhoz tologatott asztalokkal találkozhatunk, na meg a törzsközönséggel, akik szemmel láthatóan uralják a területet. Mindenki ismer mindenkit, és mindenki beszél is mindenkivel, ám ennek ellenére valószínűleg hozzá vannak szokva az új arcokhoz, mi sem különösebben érdekeltük őket, pedig igen gyanúsan kilógtunk közülük az életkorunkkal. Apropó életkor! Furcsa ugye, hogy a kocsmától pár méterre található a Dobó gimnázium, valószínűleg bele is futottak már párszor a fiatalkorúak kiszolgálásába, ezért mostanra tartanak tőlük, mint a tűztől. Tőlünk is szigorúan kérték a személyit, de nincs is ezzel gond.

 

Beltér

Közönség

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

3

3

4

1

Korsó Borsodi 260,-

Sasi

3

2

3

1

Átlag pontszám: 2,5

szalonsorozo DSC_0371 DSC_0370 DSC_0372 DSC_0375A WC is érdekel egyszer, kétszer

Szólj hozzá! 2 hozzászólás

  • Na gyönyörű!!!L.Simon Lászlót miért nem hívták meg oda tegnap sörözni??!!

  • A felügyeleti szervek pl Tisztiorvosi szolgálat felé is lehetne jelezni a problémát Eger legforgalmasabb pontján van a Széchenyi utcán a posta és a piac mellett egy buszmegállónál . Egy ilyen probléma feltáró képriportot lehetne készíteni a Barok parkolóházról is, amit több hónapja át kellett volna adni ,a kórház és a piackörnyékén emiatt nem lehet parkolni .