Skip to main content
Belvárosi rehabilitáció

Patakmederben tekertünk

By 2013. október 14.19 hozzászólás

Két olvasónk is jelezte, hogy elkerültek a kordonok a patakmederbe épített új kerékpárút lejáróitól, így több sem kellett nekünk, biciklit ragadtunk és indultunk is a régen még viccesen-, újabban már kicsit unalmasan vízibicikliútnak becézett új csodához, hogy megnézzük, milyen lett.

DSC_4197

Az előzményeket talán ismerjük, mindenesetre annak idején mások itt írták le, hogy miért nem támogatják a beruházást, mi pedig itt, hogy miért igen. Mindenkitől függetlenül a kerékpárút mostanra megépült, lássuk, milyen lett. Jó szokás szerint kezdenénk a negatívumokkal, hogy aztán szépen zárhassunk.

Nincs sorompó

Az első dolog, ami szembeötlött, hogy nincs sorompó a lehajtóknál. Szeretnénk remélni, hogy ez csak idő kérdése, már csak azért is, mert ha így hagyják és az új szakasz közepéről kell visszafordulni azért, mert azt éppen elöntötte a víz, akkor nagyon sokan, nagyon morcosak lesznek…

Van hullámvasút

A sorompó hiánya után máris belendültünk és kezdetét vette a mintegy fél kilométeren át tartó hullámvasút-hangulat. Jó, persze, túlzunk, valójában a Dobó tér melletti szakasszal semmi gond nincs, de utána, a Szúnyog köztől a kórházig hol emelkedik, hol pedig lejt az út, ránézésre teljesen értelmetlenül. Az oké, hogy a kényszer nagy úr, a hidak alatt egészen le kellett süllyeszteni a szintet az előírt magasság megtartásához, ám ez a mélyebb szint tartható lett volna a következő hídig, megspórolva így a lehető legtöbb szintkülönbséget. Értjük persze, hogy kis áradásoknál könnyebb lesz csak adott métereket letakarítani, de inkább takarítanának akkor hosszabban, viszont nézne ki rendesen az út.

Közel a patak

A Gerl Mátyás utcai híd alatt jelenti ez a legnagyobb problémát, ahol pár centire a víz szintjétől vezet a kerékpárút. Ez azt jelenti, hogy már egy nagyobb eső is elég a hegyekben és az a kb. két méter máris víz alá kerül. Nagyjából pont annyira, hogy ne lehessen továbbmenni rajta. Ezekre az esetekre lehetett volna inkább azon a szakaszon kivehető oldalfalat alkalmazni, ami a kis áradástól megvédte volna az érintett részt, nagy áradás után viszont nem akadályozta volna a takarítást.

DSC_4203

Sötét van

Ezt nem mondjuk el, honnan tudjuk, de éjjel nagyon sötét van a kerékpárúton, olyannyira, hogy használhatatlan lesz tőle a szakasz. A patakfal tetejéről lóghatna fölénk pár világítótest, nem kéne végig, csak legalább a nagyon indokolt részeknél.

Nem lehet verekedni

A Zalár utca mellett arányaiban egy nagyon hosszú rész van kerékpáros és gyalogos felhajtó nélkül, ami egyetlen veszélyhelyzetet jelent, de azt nagyon. A kórházat ugye egy igen vegyes réteg látogatja, köztük a városi életformához talán kevésbé alkalmazkodott bennszülöttek is. Szeretjük őket és előítéletesek sem vagyunk, de mivel a felszínen haladó járdát is odatolták közvetlenül a patakfal mellé, könnyen vicces játékká válhat odaföntről a kerékpárosok dobálása – lévén, nincs visszatartó erő, kétkerekű alanyunk amíg kerülővel felér, nomád barátunk már kétszer tovább állt. A Zalár utca mellé már fel lehetett volna hozni a kerékpárutat, ott ugyanis bőven elfért volna a járda mellett.

Veszélyes egy kanyar 

A leendő Végvári Vitézek tere mellett (most Szúnyog köz) van egy beláthatatlan kanyar. Ez azért nem klassz, mert az Eszperantó sétány felé tekerő jámbor lélek könnyen áttérhet a szembejövők oldalára, ahol rosszabb esetben máris testi kapcsolatot létesít egy másik bicajossal. Megoldást nem sikerült találnunk, úgyhogy szeretnénk ösztönözni a minket olvasókat és biciklizőket, hogy mindkét fél érdekében óvatosan ott!

Viccesek a beállók

Helyszűke miatt valaki azt találta ki, hogy az esetlegesen letévedő gyalogosoknak alakítsanak ki kis kiálló részeket, ahol félrehúzódhatnak a kerékpárosok elől. Na most ez eleve hülye ötlet volt, másrészt viccesen is sikerült kivitelezni. Kis félszigetek teszik tönkre a kerékpárút látványát, ahelyett, hogy feltételeznének annyi életképességet az emberekben, hogy maguktól is meg tudják oldani a helyzetet. Az a gyalogos, aki ugyanis használná ezeket a kiugrókat, már alapból is feltételezhető, hogy figyel és kitér a biciklis elől. Mindenféle segítség nélkül is. Aki meg ezt nem teszi, kiugróval sem teszi, ám akkor meg minek ugye ez az egész.

Felemás a környék

Persze nehéz ezt megítélni, amikor tudjuk, hogy belátható időn belül nagyon sok minden megváltozik majd a kerékpárút mentén, de jelenleg igen csúnyácska több helyen a környék, gondolva itt a hidak állapotára, vagy éppen magára a patakfalra. Ám kivárjuk a végét, lebontandó kórházépület, felújított Dobó híd, teraszos tér a Szúnyog közben, egyszóval rakás minden hivatott orvosolni majd ezt a problémát.

DSC_4209

Übermegagigahiperszuper jó az élmény

Szép listát gyűjtöttünk a negatívumokból, ám szavunkra mondjuk, hogy csak építő szándék állt mögötte, vagy legalábbis puszta vélemény, rosszat semmiképp nem akartunk. Lévén, oda és vissza voltunk a patak  illatától, a hidak alsó nézetétől, és általában attól az egész élménytől, amit a szakasz használata jelentett. Új látnivalóval gazdagodott Eger, rendeződött a főtér melletti part megjelenése, kicsit izgalmasabbá vált a belvárosunk és sikerült közelebb hozni az egrieket az eddig oly’ távolról szeretett patakhoz. Már csak megfelelően kell takarítani áradások után az új utat és meg is volnánk. Ja, és egy aranyos szösszenet, annak ellenére, hogy hivatalosan még amúgy át sem adták a szakaszt, kicsik-nagyon, biciklisek és gyalogosok sokasága fedezte fel már vasárnap Eger legújabb útját. Mi is biztatunk erre minden érdeklődőt, olyan szögből köszönnek vissza a jól ismert látnivalók, ahogy valószínűleg soha nem láttuk még eddig őket.

Szólj hozzá! 19 hozzászólás

  • laport szerint:

    A hullámosságnak szerintem az az oka, hogy van két csapadékcsatorna, és azokat nem vághatja át az út, mindenképpen fölöttük kell elhaladnia. Amikor még építették, akkor látszott jól, hogy ezek a kivezető csövek mennyire kiemelkednek. Gondolom a csöveket pedig nem lehet lentebb vinni, mert akkor visszaduzzasztaná a patak.

  • osi szerint:

    Az a vízmennyiség ami elérte a hidak alját nyaranta, az hol fog elférni? Szemre harmadával csőkkent a meder keresztmetszete az alsó képen.

    • Sasi szerint:

      Az építkezés elején mélyítették a patak medrét, összességében így elvileg nem változott a befogadóképessége

  • Gallicus szerint:

    Szerintem a lehetőségekhez képest a legjobban és a legszebben kivitelezve készült és biztos vagyok benne, hogy az egész belváros átalakítása is sikeres lesz! Nem előre kell véleményt alkotni, hanem az elkészültet kell tárgyilagosan megítélni!

  • Ariel szerint:

    Szerintem nem érdemled meg ,hogy ezen az úton tekerj! Kívánom ,h az említett benszülöttek üljenek a kis szádra!

  • Andris szerint:

    A veszélyes kanyarhoz esetleg ki lehetne tenni egy tükröt amiből belátni a kanyart

  • Flash szerint:

    De hogy ezért érdemes volt-e az élő patakot egy élettelen kanálissá alakítani, magyarán elpusztítani Eger egyetlen észak-déli légcsatornáját, számomra erősen kérdéses. Magam is bringázom, de pont nem itt kellett volna a kerékpárút – sétáló-belváros, vagy miszösz – hanem pont az Árva köztől a Cifrakapu térig, ahonnan megvan Felnémet elejéig. Onnan a valamikori kisvonat nyomvonalát követve lehetne folytatni a Bervai elágazásig, ahonnan megint van Felsőtárkányig. Illetve az Ady Endre utca déli végétől kellene valahogy Kanada felé. Mert ez így kicsit olyan, mint az autópálya kenguruknak: aszfalt – fű – aszfalt – fű …

    • Zlatan Ibrahimovic szerint:

      Tökéletesen egyetértek! A városi kerékpáros közlekedést inkább ezek, az egyébként teljesen logikus fejlesztések tudnák színvonalában magasabbra emelni. Milyen dolog az, hogy környezetvédelem címén környezetpusztítást végzünk?! A kerékpáros közlekedés népszerűsége nem éppen jelen beruházástól függött, a patak, mint ökológiai zöldfolyosó viszont mindennél értékesebb természeti kincsünk (volt). A belvárosban bringások és gyalogosok amúgy is meg kell férjenek egymás mellett! (Ehhez persze nem ártana a bicikli-használóknak megtanulni ésszel tekerni, de ennek eléréséért szinte mind tehetünk valamennyit egyen-egyenként is.) Annyival még kiegészíteném, hogy szerintem a szűken vett belvárost az autósoktól és a robogósoktól kellene egyszer,- s mindenkorra minél inkább megtisztítani (nem úgy, mint most, hogy boldog-boldogtalan kap behajtási engedélyt, aki meg nem kap az is bemegy ha akar).

  • Egy Egri. szerint:

    Várjunk már a véleményekkel legalább egy évet, addig meg örüljünk annak, hogy elkészült és használjuk. Úgyis mondhatnám, hogy próbáljuk „belakni” mint az új lakást.
    Én abban is bízom, hogy nem látok a belvárosban soha többé, gyalogost, pláne kisgyereket elgázoló biciklist.
    Ha ez így lesz, már megérte megépíteni!!!!

  • kipróbáló szerint:

    Nekem nagyon tetszett az elkészült bicikliút, jó élmény használni. Kellemesen széles lett és részemről a hullámok is inkább pozitívumok (persze inkább használatra, mint látványra). Az említett kanyar tényleg veszélyes lehet, de egyet értek a tükrös megoldással, talán tényleg segíthet a dolgon. Sajnos két „ötletes” kissrác a támfal tetejéről engem is megpróbált virágfölddel eltalálni, ami majdnem összejött nekik (de az a rossz hírem van számukra, hogy megjegyeztem az arcukat), azonban az útpályát sikerült bepiszkítaniuk. Szerintem a szemeteléssel kapcsolatosan sajnos itt is probléma lesz az emberekkel. Ugyanis a gravitáció miatt a szemét itt is fentről lefelé hull, ami bizonyos embertípusokat valamiért még a mai civilizált világunkban is arra késztet, hogy ne próbáljanak ellenállni az effajta kísértésnek. Ezért aztán már most elég sok cigarettacsikk, üres cigis doboz, összetört üveg és egyéb szemét volt megfigyelhető – és sajnálatos módon kerékpárral nem könnyen kikerülhető.

    • Sasi szerint:

      Jaj, már a linkből sejtettük, hogy ez valami ilyen kép lesz :) Mindenféle rossz szándék nélkül, mi igyekszünk egy kicsit másabb kört megcélozni, vagy legalábbis az Egri ügyekkel közös olvasókat másfelé terelni, tehát amíg annyiról szól a kép, hogy esett az eső és víz van a kerékpárúton, addig mi kimaradnánk a dologból. Ez jó hangulatkeltéshez és adott közösség építésére, mi viszont, ahogy a cikkben is írtunk, igyekeztünk inkább válaszokat találni a problémára – például arra a betervezett és hétköznapi esetre is, hogy ha esik az eső, akkor megduzzad a patak… Ezt látatlanban írjuk, hosszabb ideje nem olvassuk már Őket, továbbra is hangsúlyozva, hogy nem azért, mert bármiféle bajunk lenne velük, csak egyszerűen inkább nem, szóval, ha a képhez építő jellegű szöveg is tartozott, akkor bocsánat. Ám! Ez esetben jó lenne a kritikát is csatolni, mert azt viszont nagyon szeretjük, érkezzen bármilyen egri témát illetően is, bármilyen irányból!

  • Dani szerint:

    Üdv!
    Szerintem sem rossz ötlet a kerékpárút és nem egyedi ez Egerben, ugye. Viszont lehetett volna folytatni valamilyen módon a kórháztól az Eventusnál kanyargó kerékpárútig. Ott a telkekből 2 méteres sávot kellett volna hozzá lecsippenteni, de legalább nem kellene a szűk főutcán vagy a zsúfolt Knézich utca környékén menni. Jelenleg az Árva köztől két irányba lehet tovább haladni a Felsővárosig. Egyik a Széchenyi utcán, ami ígyis szűk és sűrűn járnak a buszok vagy továbbhaladni a következő hídig és ott szembe forgalomban tekerni a Cifrakapu térig. Nekem egyik sem tűnik túl ésszerűnek.

    • Sasi szerint:

      Igen, ez kimaradt a cikkből, de nagyon rossz, hogy sajnos gyakorlatilag csak egy irányba használható a kerékpárút, a Felsőváros felé nem igazán lehet igénybe venni az általad is leírtak miatt. Ezer éven belül tervezik a meghosszabbítását az Eventusig, volt pályázat is rá, de mivel azóta csend van róla, így gyanús, hogy nem nyerték meg :(

  • eddig tartott... szerint:

    Mivel már kész a beruházás, nincs sok értelme arról beszélni, hogy mit kellett volna máshogy csinálni. Bár még menet közben is lehetett volna alakítani a terveken (pl a cikkben is említett kivehető fal a mély részeken), hiszen kb 1-1,5 hónapot csúszott az egész építkezés a magas vízállás miatt, vagyis ha esetleg előre nem is gondolták, hogy ez lesz, elég hamar megcáfolták őket a tények. De valamiért ennek a beruházásnak így kellett megvalósulnia, ha a fene fenét eszik is.

    • Sasi szerint:

      És annak van értelme, ha mostantól minden eső után lefotózzuk az utat? :) Egyébként fene tudja, hogy van-e helye az utólagos kritikáknak, mi szeretnénk hinni, hogy van, de ám ha mégsincs, hát így jártunk, legalább elszórakoztattuk magunkat :)

  • Ecsédi Dénes szerint:

    Azzal csákányoltatnám fel, aki kitalálta ezt a frenetikus ökörséget !

  • vendeg11 szerint:

    Használhatatlan ez a vízibicikliút! A város kerékpárút hálózatát kellett volna inkább kiépíteni!Más városban szinte az egész várost végigszeli a kerékpárút,itt meg szinte egy semmi. De ez már a bicilitúrán is elhangzott!