Fejlesztés

Elkészült a Szilágyi kollégiuma

By 2013. október 8. 1 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Tavasz végén írtunk róla, hogy tetőtől-talpig megújul a Szilágyi Erzsébet Gimnázium kollégiuma, mely fejlesztés azóta sikerrel be is fejeződött – most azt mutatjuk meg, hogy hogy sikerült.

A 234 millió forintos beruházás a mintegy 300 nemegri diáknak otthon nyújtó épület régi szárnyát-, a kollégium udvarát-, a két tömböt összekötő folyosót-, valamint az iskola mellett található sportpályát érintette. Ez utóbbi új burkolatot és világítást kapott, míg előbbi kismillió újdonsággal büszkélkedhet. Komplex akadálymentesítés történt, napelemek kerültek a tetőre, megújult a beltér, műanyagok lettek a nyílászárók, korszerűsítették az épület gépészeti- és elektromos rendszerét, megszépítették az udvart és arrébb költöztették a portást, aki már az összekötő folyosó földszinti részén fogadja meleg szívvel a sok tanulástól fáradtan megérkező diákokat. Képeket is mutatunk a beruházásról, ahogy szoktuk, ehhez ismét az Eger Média projektfotóihoz nyúltunk.

IMG_3634 IMG_5330 IMG_5333 IMG_5344 IMG_5349 IMG_5350 IMG_5356 IMG_5363 IMG_5366 IMG_5376 rehab_vozary_0416 133

Szólj hozzá! One Comment

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..