A nagy kocsmatúra

Mr. Hoba

By 2013. október 4. 7 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Érdeklődve tértünk be a Sándor Imre utca 1. szám alatti Mr. Hobába, már csak azért is, mert legutoljára még egy belvárosi gyorsétteremként jártunk benne. Azóta csiszolt kicsit magán a hely, az ételfogyasztási lehetőség megmaradt ugyan, de a kínálat széles választékú alkoholfelhozatallal bővült, na meg egy újragondolt beltérrel. Belépve nem kellett sokat gondolkoznunk, hogy jót tett-e a váltás, a válasz egy egyértelmű igen. Árakkal a hasonló belvárosi helyek mellé pozicionálták magukat, sört 310-ért, hamburgert 500-ért kaptunk, igaz, ez utóbbi egy Csibeburger volt, a sima hambi egy százassal olcsóbb lett volna. Étel és itallap amúgy a honlapjukon is van fent, érdeklődők böngészhetnek. Ízek terén csak úgy rendben volt minden, mint a beltérrel, ahol a maga összevisszaságában valahogy mégis minden elnyerte a helyét. Összesen két dolgot emelnénk ki, ami talán nem a legjobb, egyik ilyen a hely kis mérete. Furcsa helyzetet teremtettek egy ilyen elegánsabb és szűken a városias fiataloknak szóló berendezéssel, hogy bepakolták egy ekkora térbe. El nincs nyomva semmi, sőt, a lehető legtöbbet hozták ki a dologból, csak a hasonló helyek egyik varázsa pont abban rejlik, hogy sok fiatal lehet jelen egymástól függetlenül is a vendéglátóhelyen, na most itt ez eleve lehetetlen. Ami viszont nekünk hiányzott, az másnak épp előny is lehet, itt mindenesetre biztosan nem telik heringpartiként a péntek este. Másik negatívumunk a terasz volt, amiről nem is feltétlenül a Hoba tehet, de a Sándor Imre utca ugye egy kevésbé mutatós sétálóutcája a belvárosnak. Nem csak a gyalogosok felemás összetétele-, de a környező épületek miatt is inkább csak befelé érdemes nézni, az meg már csak hab a tortára, hogy kiülve egy rakás gyerekruha mellett találjuk magunkat a szomszédos üzlet jóvoltából. Mindent összevetve viszont pozitívan csalódtunk, valószínűleg nem ez volt az utolsó látogatásunk a helyen.

 

Beltér

Közönség

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

5

3

4

5

Korsó Borsodi 310,-

Sasi

5

5

5

4

Átlag pontszám: 4,5

DSC_0363 DSC_0362 DSC_0355 DSC_0353 DSC_0351 DSC_0350 DSC_0349 DSC_0348

DSC_0361

Érdekel a WC is

Szólj hozzá! 7 hozzászólás

  • Névtelen szerint:

    :)

  • Névtelen szerint:

    Terasz tavasszal megújul :)))
    Hétvégente este ideális hely baráti társaságoknak akik nem heringpartira vágynak:))
    Óriáshambi, 120grammos, dupla meki méret, 400.- szerintem ideális ár, koktélok is már 400.-tól , a rövid italok pedig belvároshoz képest szinte féláron vannak. 4cent bacardit 2 dl colával 390.-ert kapsz máshol?;)
    Udv:)

  • Névtelen szerint:

    Nekünk is nagyon bejött ez a hely, még üzleti megbeszélésekre is nagyon ideális, az ételek finomak és a
    KORSÓ sörért 310 Ft.-ért nagyon elfogadható ár. Gyakran fogjuk látogatni. :-))

  • Névtelen szerint:

    Bocsi a helyesírási hibáért a sörnél:-)

  • Névtelen szerint:

    Viszont nem láttátok hogyan készülnek az ételek és milyen a konyha… semmi jót nem tudok róla mondani

  • gocsa szerint:

    Nem tudjátok, hogy mi lett az étteremmel? Már a – korábban azt hiszem vele szemben lévő – ruházati üzlet költözött a helyére. Eléggé sokkolt, amikor október elején arra jártam, még csak be volt zárva, ha jól emlékszem “technikai okokra” hivatkozva. Azért is fura, mert a Hoba nem is annyira rég újult meg (nekem mondjuk nem jött be ez a megújulás, a régi jobban tetszett), sőt még nyáron volt az Egri Magazinban interjú is a vezetőjével. Erre most eltűnt. Elköltözik, vagy meg is szűnt? Nagyon sajnálnám, mert legalább másfél évtizede, ha nem régebb óta működött ott az étterem.

    • Sasi szerint:

      Mi is sajnáltuk, de valószínűleg végleg megszűnt. Legalábbis a honlapja már nem elérhető és a facebook oldala sem frissült nyár óta, tehát semmi nem utal rá, hogy később/máshol szeretnék folytatni a működést :(

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..