Kereskedelem

Az ország egyik legjobb lángosát ehetjük

By 2013. szeptember 19.szeptember 22nd, 20131 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Ha azt mondjuk, piac, valószínűleg sokan egyből a lángosra asszociálnak belőle – nem hiába, a magyar konyhára jellemző lepény mindmáig fénykorát éli, pedig állítólag vagy a törökök, vagy még az ókori rómaiak hagyták nálunk annak idején. Mi aztán annyira megszerettük az ételt, hogy szét is szórtuk a környező országokban: a magyarlakta vidékeken Romániában, Szlovákiában és Szerbiában is fogyasztják, de Ausztriában és Csehországban is lehet vele találkozni.

A “magyar pizza” sikerén felbuzdulva hirdetett idén is versenyt a Vénusz, melyben az ország legjobb lángosozóját keresték. Keresték, majd találták, a 436 nevezőből végül a vecsési Vera néni lángosózója bizonyult 2013 legnépszerűbbének a maga mintegy 4 300 szavazatával. Az ő főnyereménye stílszerűen 1 000 liter olaj volt.

Rohlicsek lángos

Rohlicsek lángosozó

Ha az első helyen nem is mi végeztünk, szomorkodásra nincs okunk, Egerből is egészen a hatodik helyig jutott ugyanis a Rohlicsek lángosozó – piacot gyakran látogatóknak nem kell bemutatni – a csarnok emeletéről! 1969-es alapítása óta valószínűleg már megszámolni sem lehetne, hogy hány ember reggele indult eddig ott egy jó tejfölös / sajtos / hagymás lángossal, melyről a bolt táblája büszkén hirdeti, hogy ősi recept alapján készül. Nem hiába utasított maga mögé 430 lángosozót a versenyben, de nem is kell tovább szaporítani a szót, aki esetleg még nem tette, hétfőtől-szombatig, reggel hattól-délig bármikor kipróbálhatja a piaccsarnok emeletén, hogy miről beszélünk. Aki pedig már megtette, úgyis visszatér még hozzá, elég egy kósza illatfoszlány és már önkéntelenül sietnek is a lábak a fogyókúrázók ijesztgetésére is alkalmas finomság felé :)

Segítünk megkóstolni!

A Rohlicsek lángos felajánlásából szeptember 22-én délután kiválasztunk öt szerencsést, akik egy-egy ajándék, szabadon választható lángossal és teával lakhatnak jól. Hogy bekerülj az esélyesek közé, add meg az e-mail címedet a bekezdés alatt vasárnap délig, majd bízz benne, hogy te leszel az egyik, akit nyertesként halászunk ki! Ha szerencséd lesz, jövő hétre már meg is van oldva az egyik reggelid!

A beérkezett címeket a játék után töröljük, később nem használjuk fel semmire.

A játék véget ért, a résztvevőket értesítettük az eredményekről.

Szólj hozzá! One Comment

Hozzászólás írása

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

© Egrinapok.hu 2006