Belvárosi rehabilitáció

Egy éve kezdődött el

By 2013. szeptember 11. 1 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Bevalljuk, elbambultunk. Tudtuk, hogy szeptemberben kezdődött el annak idején a belvárosi rehabilitáció, ám mire megnéztük a pontos dátumot, már el is késtünk az évfordulóval. Mindenesetre boldog egy évet, városfelújítás!

2012. szeptember 7-én nagy meglepődések közepette tettük közzé, hogy elindult a belvárosunk rehabilitációja, utólag egyébként kiderült, hogy megelőztük magunkat, mert a projekt hivatalos indulása csak 10-én volt. Azóta olyan 33%-ig jutottak a munkák elkészülésével, erről az aloldalunkon lehet naprakésznek lenni, igaz, csalunk rajta, mivel például már a Fazola hidat is késznek jelöljük a munkák befejezése miatt, noha átmenni még mindmáig nem lehet rajta. Perpillanat egyébként 6 elemen dolgoznak éppen, ezek nagy része a közeljövőben elkészülhet, teljesen még 10 projekt maradt hátra. Ja, és 8 darabot fejeztek be eddig.

Forrás: Eger Média

Forrás: Eger Média

Nézzük sorban, hogy a hátralevő beruházásokról mit lehet tudni, mikor, mi lesz belőlük. Bájosan még mindig azt ígérik, hogy akár ebben az évben teljesen befejeződhet a rehabilitáció, hát persze – szoktuk gondolni ezek hallatán. Már csak azért is, mert olyan sikersztorikkal találkozhatunk, mint a parkolóház, ami az egyik első megkezdett munka volt egy éve. Ígérték az átadását már húsvétra is, végülis ez pár napot késett, ámde semmi gond, legújabban ígéret szerint novemberben már meg is nyithat! – Persze feltételes módban, ha addig megkapja a működési engedélyét, ami a lift miatt csúszott ezidáig.

Az Irgalmasok kápolnája jól halad, még a tornya van hátra és szeptember közepén végleg be is fejezhetik rajta a munkákat. Az új homlokzat többé-kevésbé már látható az állványok mögött, korábbi külseje után szinte rá sem lehet ismerni. Legnagyobb gond az épület vízelvezetésével volt, emiatt került most egy kavicságy köré, ez pusztán a Markhot Ferenc utcán lett kényelmetlen, ahol tekintélyesen leszűkült miatta a járda. Egy hozzászólásból hallottunk róla mi is a blogunkon, aztán megnéztük és valóban igencsak össze kell húznunk magunkat a viszonylag forgalmas szakaszon, ha éppen szembejön valaki, ám de ennyi áldozat belefér, legalább már nem fog ránk omlani remélhetőleg a kápolna. Este meg tessenek a lábak elé nézni.

Ugyancsak szeptemberben végeznek a minorita templom homlokzatával, aminek az új színe már látható is a tornyokon. A hangzatosan homokszínűnek becézett sárga külsőről október végéig kell lekerülnie az állványoknak, jelenleg úgy néz ki, hogy tartható lesz a határidő, bízunk benne mi is nagyon.

Forrás: Eger Média

Forrás: Eger Média

A Dobó utcán ritkán fordulunk meg, ezért nem nagyon írunk a Valide Sultana fürdőromról, pedig lenne róla mit. Nemrégiben láttunk róla egy képet, hát csak pislogtunk, hogy mi lett az egykor palatető alá dugott kincsből. A munkákat szeptember közepén fejezik be, utána kezdődik meg a használatbavételi eljárás, a nyitás napját valószínűleg csak a jó ég tudja, ember biztosan nem, még az üzemeltető kiléte sem biztos, mindenesetre valószínűleg a várhoz kerül majd az új látnivaló.

A kerékpárút elkészültsége 70%-ra tehető, október közepén fejezhetik be. Ez azért jó, mert ismerve az átadások gördülékenységét, úgy télen lehetne majd először végiggurulni rajta, amikor a legelvetemültebbeken kívül nem nagyon bicikliznek mások, aztán a valódi avatóünnepség majd a tavaszi árvizek idejére tolódik. De legalább egyből megnézzük majd, hogy milyen sikerrel tudják le utána a takarítását, aztán nyártól meg kedvünkre használhatjuk.

A Gerl Mátyás utcai híd elkészült, a Fazola még mindig elszalagozva áll, ő a műszaki engedélyére vár. Elvileg most szerdán tekintik meg a hatóságok, aztán egyszer csak lekerülnek róla azok a galád terelők és végre átkelhetünk majd a város legújabb hídján.

Forrás: Eger Média

Forrás: Eger Média

A Városháza irodáit kiköltöztették, a munkák szeptember végén, október elején kezdődhetnek meg. Új homlokzatot kap a belső udvar és korszerűsödnek az intézmény közművei is, nyilván mindig kényes dolog egy városházához hozzányúlni a lelkes ellenzékiek miatt, mindenkori városvezetéstől függetlenül belátható viszont, hogy közel siralmas állapotban van már az épület.

Lesz még rakás közterület felújítás is, Dobó tér, Dobó utca, Jókai utca, Bajcsy utca, Zalár utca, na meg a két tér (Centrum parkoló és Szúnyog köz), amik elkezdése még homályba burkolózik, mindenesetre leghamarabb október végén lehet számolni velük. Aranyos momentum, hogy az építésben résztvevő munkagépek a frissen átadott Zalár utcán fognak közlekedni, mondván, a másik irányba még több kárt tudnának okozni. Na most ez tény, a sorrendet mindenesetre érdekesen oldották meg, hát bízunk a legjobbakban. Mint ahogy abban is, hogy ez volt az egyetlen szülinapi írásunk a rehabilitációról, ha még 2014. szeptemberében is kell ilyet írnunk a még mindig zajló munkákról, hisztizni fogunk és az csúnya. A cikkhez csomó forrást a TV Eger szeptember 9-i Fogadóóra című műsorából kölcsönöztünk.

Szólj hozzá! One Comment

  • Joey szerint:

    Már kétszer átmentem a Fazola hídon. Sárga nájlon szalagok nem tarthatnak vissza! Ha veszélyes volna, úgyis el lenne zárva rendesen az ilyen renitenskedők elől. Nna. A műszaki átadással meg szórakozzanak csak.

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..