Fejlesztés

Pad-dőzsi az Aradi úti köztéren

By 2013. március 14. 1 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Év elején készült el egy új köztér a lajosvárosi Aradi utca szomszédságában, az áruházak előtt. A mintegy harmincmillió forintos beruházáshoz mostanra érkeztek meg az utcabútorok is, ez hét darab padot jelent. Cikkünket alapvetően két szösszenet ihlette: egyik megmutatni, hogy a gonosz hangok suttogta szóbeszéd szerint mégsem alaptalan ígéret volt a leendő alvárosközpont bebútorozása, másik, hogy nyavalyogjunk kicsit, mert azt úgy szeretünk.

DSC_3535

DSC_3534

DSC_3529

Óhatatlanul is felmerült bennünk ugyanis a gyanú, hogy jó eséllyel a kutya sem fogja használni ezeket az új padokat. Több okból is így érezzük, egyrészt egy négysávos főútra néznek, másrészt a közvetlen közelben több közpark is található, fákkal, réttel, játszótérrel, a pihenni vágyók úgyis inkább ezek valamelyikére battyognak el. Ettől függetlenül mi is tettünk volna ki padokat, nem erről van szó, egy köztér attól köztér, hogy van rajta pad. Egy ilyen ülőalkalmatosság nettó ára viszont 30-50 ezer forint között mozog. Ha kitesznek mondjuk kettőt belőle – akár egymás felé, akár ugyanígy az út felé fordítva őket – bőségesen elég lett volna. A fennmaradó olyan 150 000 forintot pedig annyi nagyszerű dologra el lehetett volna költeni ott helyben is, akár új kukákra, de akár egy rendes, korlátszerű kerékpártárolóra is, amihez mindenféle biciklit oda lehetne kötni, szemben a jelenlegi, kereket fogó változattal. De mehetünk tovább a városrészben is, ahol régi ígéret már fedett buszmegállók építése, lévén, hogy jelenleg csak elvétve található ilyen a kollégiumok miatt egyébként jelentős utasforgalmat bonyolító buszvárók között.

A fanyalgástól eltekintve viszont piros pont az új köztérérért, egyrészt, mert rá is fért már a területre egy felújítás, másrészt, mert szépre is sikerült a kivitelezés. Csak így, a kiválasztott padok is kétségtelenül ízlésesek lettek.

Szólj hozzá! One Comment

  • Ergoo szerint:

    Szerintem lesz aki használja az új padokat: a szezonálisan virágot és egyéb zöldségeket áruló idős nénik most már kényelmesen ülhetnek ott, ráadásul néhány “helyi” hajléktalan is előszeretettel szokott koldulni, potyázni a környező nagyobb boltok előtt, így már nekik sem kell a földön ülniük.

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..