Szabadidő

Jelképes összegért sétálhatunk a várban

By 2013. március 1. 8 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Örömteli döntés született a február utolsó napján tartott városi közgyűlésen, megszavazták ugyanis a vár kedvezményes látogatási lehetőségét az egriek részére. A lakcímkártya felmutatásával 100 forintba kerülő sétajegy váltható majd, ami a nevéből is következtethetően – a múzeumok látogatására nem jogosít.

Palota

Régóta vitatott dolog már, hogy az egri lakhely jelentsen kiváltságot a városban, kedvezményesen szeretnénk strandolni, mozizni, színházazni, múzeumot látogatni és megannyi más szolgáltatást is élvezni. Mi ilyen maradi gondolkodású és gonosz emberek vagyunk, de valahogy soha nem álltunk ezen elképzelések pártján. Egyik oldalról nagyon szép gesztus, és talán még indokolt is lenne – Eger az egrieké, nehogy már úgy éljünk itt, mint a hozzánk érkező turisták – mondják sokan, teljesen jogosan. De lássuk meg, hogy adott esetben a várnak, attól még, hogy Egerben van, tetemes összegekbe kerül a fenntartása. Egyik múzeumunk, de ugyanígy egyik intézményünk sem úszkál a pénzben, amikor pedig minden forintot meg kell fogni, nagy luxus mintegy 60 000 embernek ingyenessé, vagy kedvezményessé tenni a használatot, még ha ennek a létszámnak csak kis része él is majd a lehetőséggel. Aztán ott van továbbá, hogy a mi maradi világunkban az ezekért a belépőkért kifizetett ár nem olyan, mintha elmennénk Coca Colát venni a Tescoba. Valamilyen szinten a saját zsebünkbe hullik vissza az összeg, elvégre annak a városnak fizetjük ki, ami az otthonunk.

Nem azt mondjuk, hogy ne legyen ilyen kezdeményezés, sőt! Le a kalappal például a strand,  a Tűzoltómúzeum és most már a Vár előtt is, hogy van külön egri jegyük! Nagy segítség ez, lokálpatrióta hajlamokat erősít, és amúgy is szép gesztus. Igazából először el sem akartuk hinni a hírt, amikor olvastuk a Tv Eger honlapján a közgyűlés összefoglalóját, olyan szürreális az egész, hogy ilyenre még van példa napjainkban. Inkább azon egriekhez szólnánk, akik mintegy követelik a lakhelyüknek szóló kedvezményeket. Nem egy embert ismerünk, akik úgy állnak a történelmi emlékeinkhez, hogy amíg fizetniük kell értük, addig nem fogják meglátogatni őket. Talán jobb is egyébként, hogy így tesznek. Hiába kisebb kör, de a mi szemünkben akkor is azok számítanak igazán egrinek, akik inkább adnak a városuknak, semmint elvesznek tőle – ilyen, anyagilag nehezebb időkben is.

Szólj hozzá! 8 hozzászólás

  • Tutyi-Mutyi szerint:

    Még szerencse, hogy az előterjesztés ingyenes belépést sürgetett, most pedig a 100 Ft.-os belépőnek úgy örültök mint ha most találták volna fel a spanyol viaszt.

    • laport szerint:

      Tóth István azt mondta a januári közgyűlésen, hogy egy jelképes, 100 ft-os összeget elfogadhatónak tart.
      Egyébként manapság 100 ft-ot még egy segédmunkás is 10-15 perc alatt megkeres. Aki még ezen is képes fennakadni, az… na mindegy.

  • Nándi szerint:

    Mondjon már valaki egyetlen egy elfogadható okot arra, hogy azért mert valaki egri, miért kellene ingyen beengedni a várba? Ha csak egri látogatja, akkor nincsenek működési költségek? Ez egy gesztus a város vezetése részéről. Ezért csak köszönet jár és nem szarrágás!

  • Tutyi-Mutyi szerint:

    Én sem gondolom, hogy az egrieknek ingyen kellene a várat látogatni.De!!amíg szó sem volt az egrieknek kedvezményt adni,most hirtelen köszönet a város vezetésének.Ugyan az mint a HPV oltás amíg LMP javaslat volt a kutya sem hallotta meg, most pedig mindenki a lányok megmentésén van a kormány oldalon.Csak egy hírben hallanám már, hogy mennyibe kerül ez az egri anyáknak.

    • Nándi szerint:

      Eddig is volt szó róla. És nem csak a vár esetében. Gyakorlatilag minden idegenforgalmi szolgáltatás esetében voltak már olyan hangok, hogy az egri ingyen vagy jelentős kedvezménnyel vehesse azt igénybe. Az, hogy ha valaki pedig kedvezményt ad, annak pedig ezt illik megköszönni. Legyen az akár a város, akár bárki más. (A város alatt a közgyűlést értem. Mert a határozatot a közgyűlés fogadta el.)

  • Tutyi-Mutyi szerint:

    Már megint okosabb lettem!Remélem a legközelebbi jelképes belépőjegyet a Város a város alatt kapja.Köszönjük az eddigi jót a város vezetésnek és várjuk a következő kedvezményt.

    • Nándi szerint:

      Eddig se kértünk ilyet a várostól, ezután sem fogunk. Csak arra szeretnék rámutatni, hogy:
      1. Ha valamit adnak, azt nem fikázni kellene.
      2. A mai világban milyen alapon várja el bár ki is, hogy ingyen kapjon valamit? A munkát meg kell fizetni. Rezsi van. Sőt még “talán” fejleszteni is kellene a várat. Akkor miért kellene ingyen megkapni?
      3. Persze nagyon sok helyen más felállásban működnek a dolgok. (A budai vár pl. lakó övezet, többek között ezért nem kell fizetni. De ha a Halász bástyára akar valaki felmenni, akkor már fizetni kell.) És igazi okot még mindig nem mondott senki. Miért kellene ingyenesnek lenni a látogatásnak? Azért mert valaki egri? Azért mert itt lakik? Azért mert szereti az Egri csillagokat? Azért mert szegény? Azért mert ……….?
      MIÉRT?
      Sokan verik a mellüket, hogy egriek, de azon kívül, hogy a városházát fikázzák (legyen akár jobboldali, akár baloldali vezetés) nem tesznek semmit sem. Kíváncsi lennék, hogy TÉNYLEGESEN hányan vennének részt pl. egy patakmeder tisztításban, vagy egy Rókus temető takarításban.
      JFK mondta egyszer: Ne azt kérdezd, hogy mit tesz érted az ország, hanem azt, hogy te mit teszel az országodért. És ez városi szinten is igaz. És ez most nem a mostani vezetés mellett szól. Én sem értek egyet minden dologgal amit csinálnak. Ilyen pl. a parkolóház. De csak magamat tudom ismételni. Ha kapunkvalamit, akkor miért kell azt leszólni, illetve, hogy miért kellene ingyenesnek lenni a várnak?

  • Egy Egri. szerint:

    Ott nőttem fel!!
    Gyerekként állandó játszóterünk volt a vár teljes területe, kivéve a kiállítási területeket.
    Miért is fizessek???
    A Budai várban is fizetni kell a sétálásért és nézelődésért???
    Gondolkozzunk Béláim!!!!

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..