Hosszútávra csábítottuk el a Kalákát

07
feb
2012

Mint ismeretes, a Diósgyőri vár felújítása miatt idén új helyszínre, egészen konkrétan Egerbe költözik „Kelet-Közép-Európa legrégebbi folkzenei fesztiválja”, a Kaláka.  A nagynevű program idejötte amennyire komoly lehetőségeket rejt magában, akkora érvágást is jelent egyben a borsodi megyeszékhelynek. A 168 000 lakosú város egyik méltán híres „szülöttje” az ott megélt 32 éve alatt ugyanis több mint negyedmillió nézőt és mintegy ötezer fellépőt vonzott a turisztikailag hátrányos helyzetű térségbe. Noha az Acélváros érthető módon ragaszkodott volna a Kalákához, a mai hivatalos tájékoztatón elhangzott, hogy hosszútávú együttműködéssel, a Diósgyőri vár felújítása után is nálunk maradhat a rendezvény. „Mi ott folytatjuk, ahol tavaly abbahagytuk, de innentől kezdve Egerben.”- olvasható a kalakafesztival.hu-n.

Az, hogy Diósgyőr hosszabb időre elvesztette a Kalákát, már Gryllus Dániel szervező, január 26-án küldött levélből is érezhető volt. Az viszont, hogy számos más jelentkező közül végül megyeszékhelyünk élvezheti majd a házigazda áldásos szerepét, mindenképp örömteli és talán soha vissza nem térő lehetőség is Eger életében. Kihasználva a városunk adottságait, megfelelő szervezéssel és marketinggel, nem lesz nehéz tízezer látogató feletti rendezvényt kihozni a Miskolcon átlagosan 7-8000 résztvevővel működő fesztiválból. A csupa bizakodó reménységgel várt programot június 29-től július 1-ig élvezhetjük majd a belváros több helyszínén.


Érintett városrész:

2 Hozzászólás


Követések és visszajelzések

Szólj hozzá!


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>



QR Code Business Card