FejlesztésKereskedelem

Miért ne bontsuk le a Centrumot

By 2012. február 2. december 6th, 2012 8 hozzászólás
closeA bejegyzés régen lett közzétéve, tartalma emiatt már érvényét veszthette.

Időről-időre bukkannak fel megyeszékhelyünkön olyan dolgok, amik ellen divatos lázadozni, gyakorlatilag minden változás ide sorolható a városban. Ezek a „mély” ellenérzések azonban a megvalósulás után-, vagy legalábbis kis idő elteltével megszűnnek, és az oly’ elszántan küzdő emberek megbékélnek a korábban elképzelhetetlenül gyötrőnek tűnő jövőképekkel. Van azonban egy örök klasszikus, jelenlegi helyzettel vitatkozó ötlet Egerben: a Centrum, vagyis a volt Skála épületének az elbontása. Tudjuk, a Centrum így nem jó-úgy nem jó, bontsuk le, fúj!

Talán a blogot is olvassák olyanok, akik egyetértenek a fenti ötlettel, miszerint a Centrumnak nincs helye a Dobó téren. Elsősorban nekik, valamint az olyan, gondolkodó (!) lázadóknak igyekszünk nagyon egyszerűen elmagyarázni az épület helyének indokoltságát, akik tényleg meggyőződésből vannak valami ellen, és nem azért, mert divat mindent szidni, amink van. Szóval ott jártunk, hogy Centrum, Dobó tér. A helyszínre a legtöbben a Széchenyi utca felől érkeznek, jelentse ez a Bajcsy, Érsek, Szent János, vagy Dr. Sándor Imre utcák bármelyikét. Jöjjünk bárhonnan is, a főtérre érve ugyanaz a jól ismert egri kép fogad minket, oldalt az “egyik legszebb európai, barokk templomként” emlegetett Minoritával, szemben pedig a Dobó szobor-vár összképpel. És pont ehhez kell a Centrum épülete, hogy ezt láthassuk. Ha ugyanis „ledózerolnánk, eltúrnánk és lebontanánk” – sokak szavával élve – az áruházat, akkor megszűnne a tér elnyújtott szerkezete és a jelenleg erősen vezetett tekintetünknek sokkal nagyobb látószöget kéne átpásztáznia. Emiatt pedig a főterünk rögtön elvesztené a jelenlegi, talán Európa szerte is jól ismert képét. Ha lebontanánk a Centrumot, a Dobó tér, jelenlegi méretének kb. két és félszeresére nőne, és ráadásul egyszerre két darab központi eleme is lenne – érkezésünk irányának függvényében a Minorita templom, valamint a most eltakart étterem melletti tetoválószalon. Előbbivel még jól is járnánk, az utóbbival viszont azt a képet játszanánk el, ami gyakorlatilag mindenkinek elsőre jelenik meg a fejében az Eger nevet hallva, az alapterület megnövelésével a most központi helyet betöltő Dobó szobor és a vár ugyanis mellékes városelemként csúsznának ki a főtér szélére, egyfajta “plussz” látnivalónak.

Nem mellékesen anyagi oldalról sem lenne olyan épeszű ember, aki megszerezve az épületet, lebontaná azt. Tegyük fel, hogy városképi szempontból lényegtelen az áruház megléte. A belvárosban most, amikor az ingatlanárak mélyrepülésben szállnak is, nehéz 20 millió forint alatt lakást találni, a kiadó üzlethelyiségek pedig félmillió forint körüli havi díjakon cserélnek gazdát. Bár nem vállalkoznánk a Centrum értékének megbecslésére, figyelembe véve a méretét és az elhelyezkedését, a nyolc nullában azért biztosak lehetünk, de még abban is, hogy az ár első száma sem állna meg egynél, vagy kettőnél.

Abban, hogy a jelenlegi formájában nem jó Egernek a Centrum, az építészek és a városvezetés is egyetért. A viselt építészeti jegyek önmagukban is esztétikátlanok, egy barokk belváros közepén ez a tulajdonság pedig csak tovább domborodik. Elődeink is érezték már ezt, nem véletlenül van ugye igen tekintélyes méretű fasor az áruház előtt. Az épület viszont magántulajdonban van, a város így önmagában tehetetlen az ügyben. Egy esetleges felújításkor abban már lenne széthúzás a két hozzáértő fél között, hogy milyen stílusban és funkcióban szülessen újjá a Dobó téri áruház, ez viszont még a nagyon távoli jövő. Az viszont egészen biztos, hogy jó ideig állni fog még az épület, hiszen az elbontásával egyszerre az ország egyik leghangulatosabb főterét is elvesztenénk.

Szólj hozzá! 8 hozzászólás

  • Névtelen szerint:

    Szerintem is csupan a divatos hoborges mondatja nehany emberrel; hogy a Centrum epuletenek nincs ott helye. Ezek az emberek vagy nem egriek, vagy csak par eve azok. Ellenkezo esetben tudnak, emlekeznenek ra, hogy a mai aruhaz elott is allt mar aruhaz ezen a helyen. Az volt az Allami Aruhaz; Nem modern, de teljesen jellegtelen epulet volt. Egybe epulve szinte a halas- es hususpiac kicsike boltjaival a patak felol. S egyaltalan nem veletlenul, mert igy volt adva a cikkben is emlitett terarany!
    A mai ronda vagy nem ronda epuletbol – hala a nagy faknak – alig latszik mar valami a teren. Ez is jol mutatja, hogy az ellenerzes nem eszervekkel opêraal, csak dacos szajtepessel…
    Az meg teljesen erthetetlen szamomra; hogy miert nincs (nem is volt) komolyabb egri tiltakozas a dicstelen, ertelmetlen, hatalmi gogbol es a fovaros majmolasabol eredeztetheto szobortologatas ellen?!

  • Pesti szerint:

    Őszintén? Nekem hiányozna,már úgy megszoktam…:-)tudom hogy ez másoknak nem egy érv,ezért emlékeztetnék arra hogy milyen hisztéria volt anno a várban épült Hilton miatt.Mindenki azon görcsölt hogy mennyire nem odavaló.Azóta megszoktuk és beilleszkedett a képbe.Egyébként meg igaza van Sasinak,valóban kell a kontraszt.

  • karakk szerint:

    A tekintet vezetése akkor is megoldható lenne, ha nem lenne ott az épület. Hiszen ahogy írtad, most is fák takarják az épületet, tehát inkább azok vezetik a tekintetet, nem a Centrum. Biztosan megvannak a térrendezési módszerek arra, hogy egy nagyobb teret hogyan lehet szétbontani.
    De én annak is örülnék, ha valahogy sikerülne leburkolni, befedni az oldalsó és a parkoló felőli részt. Az a gond, hogy ezt “visszafelé” könnyebb megcsinálni, mint ahogy a pesti Corvin Áruházzal is elbántak.. http://budapestcity.org/03-muemlekek/08/Corvin-Aruhaz/kep1.jpg

  • karakk szerint:

    Találtam egy képet a fortepanon, ahol látszik, hogy mi volt a Centrum helyén.
    http://www.fortepan.hu/_photo/display/14892.jpg

  • Centrista szerint:

    Nem kell ahhoz komoly építésznek lenn,i ha már valaki látott barokk teret, hogy a Centrum tömegében, formájában teljesen rendben van. Homlokzatában azonban korszerűtlen. Azok, akik azt állítják, hogy védik és szeretik Egert, és most ott ülnek a döntéshozók között, szó nélkül tűrték, sőt gerjesztették azt az álláspontot, hogy a Centrumot le kell bontani (mert ez egy lehetetlen misszió volt) csak ezért, hogy ne kelljen betervezni egy homlokzatcserét a Belváros rehab programba, ahol nagyrészt egyházi tulajdonú homlokzatokat pofoznak ki. Ez egy potemkin program, a Centrum bőven belefért volna, de az csak az egrieknek lett volna jó, meg a tulajnak, nem a csókosoknak.

  • Sári Lajos szerint:

    A Centrum létének megkérdőjelezése, vitatása valóban a manapság e téren divatos, nagyvárosi túlzások egyik helyi(érdekű?) megnyilvánulása (lehet)! De, hogy ennek keretén belül – végső konklúzióként – a bontás gondolata komolyan merüljön fel, az a mai – igencsak forráshiányos – időkben…?! Hát, finoman szólva is…! Az épület forgalmi értéke és a bontás, a térszín e részének a kiemelkedő értékű, barokk környezettel harmonizáló rendezésének költségei több százmillió forintra rúgnának! A város és a tulajdonos összefogásával ennek elenyésző hányadából lehetne “barokkosítani” a legexponáltabb három – de még a Gerl utcai – homlokzatot is ! A második szint tetőzete jelen állapotában sem zavaró – jó szándékkal fogalmazva elmegy – a környezetben, csak a szint nyitott részeit kellene bevonni vendéglátó és pl. információs funkciókkal a Belváros turisztikai kínálatába, ezzel egyúttal az egriek mindennapjaiba is ! Az épület térhatároló szerepe és annak szükségessége vitathatatlan! A homlokzat “barokkhoz hangolt takarásával”, – ezzel a “visító”, funkcionális – tartó(?)szerkezeti elemeinek eltüntetésével máris “beágyazódna” az épület a barokk miliőbe ! … és a földszinti üvegportál kérdése? Úgy fél méterre az üvegtáblák előtt, helyenként, nem egyenletes szakaszolással, változó hosszúságú, de az árkád menyezetébe(konzolba) csatlakozó kovácsoltvas sík(!)elemekkel lehetne szépíteni az összképen… Mindezek “megálmodására” vannak – itthon is – kiváló, a “barokkosra ráérezni képes” műépítészek, dizájnerek és a “realizárására” képes éptészek és kovácsművesek is ! Fentiekkel szinte eltűnne, finomodna a kontraszt ! :)

    Ps.:A kontrasztot a tér újszerű(!) – mondhatni fantáziaszegény – a rekonstrukció során “elkövetésre kerülő behálózásának” eredménye fogja adni…, ha a látványterv szerint valósul meg a térburkolás ! :(

  • így utólag is szerint:

    Egernek volt egy szép főtere, amit egy oda nem illő, teljesen idegen építészeti stílussal erndelkező épület megbont. Nem gondolkodás nélkül “hűbörgök”, nem kell mindenkit hőbörgőnek nevezni, aki a lebontás mellett van. És nem csak az a variáció lehetséges, hogy a tér kinyílik a patak felé. Ez egy eléggé nagy csúsztatás uyganis, hogy csak ez az alternatíva lene a lebontás után. Vissza lehetne építeni a lebontott házakat, az eredeti stílusukban!!! Úgy lenne egységessé és a mostaninál még szebb a Dobó tér is.

Hozzászólás írása

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..